A hatodik generáció, pilótával és pilóta nélkül

Ahhoz képest, hogy az amerikai légierő sok alakulata kényszerült idei repülései leállítására a költségvetési megszorítások miatt, és az elvonások következtében át kellett alakítani a haditengerészet terveit is, a hosszú távú elképzelések változatlanul nagy érdeklődést váltanak ki az Egyesült Államokban és világszerte máshol is. A szaksajtó például elég részletesen tárgyalja, hogy a Boeing épp egy washingtoni haditengerészeti és légierő konferencián mutatta be a maga hatodik generációs harcigép-elképzelését, legalábbis ennek új változatát.

Az F/A-XX terveiről már volt korábban szó, de amit most láthattak a résztvevők, az egy egészen más kiképzésű gép, mint a korábbi fantáziarajzoké. A legfontosabb különbség, hogy miközben a gép a prezentáció szerint lopakodó, vagyis alacsony észlelhetőségű, tehát a radarok nem vagy csak nehezen és későn képesek befogni, és ennek megfelelően nincs farokrésze, nincsenek függőleges vagy legalábbis a géptestből felfelé kiemelkedő kormányfelületei, vannak viszont előszárnyai, úgynevezett kacsavezérsíkok. Korábban ezekről általában azt írta a szaksajtó, hogy ilyen elrendezéssel nem lehet lopakodótulajdonságokat elérni, mert erősen növelik a gép szemből észlelhető radarkeresztmetszetét, de ezek szerint a Boeingnak mégis sikerült valamit kitalálnia, hogy megmaradjanak a stealth-jellemzők.

A hajtóművek szuperszonikus beömlői az F–22-eshez és az F–35-öshöz hasonlóan terelő nélküliek. A gépet a cég mind pilótával, mind pilóta nélküli változatban tervezi, mint ahogy az egyetlen hiteles új fantáziaképen is ott repül a kabinos gép mögött és alatt a kabin nélküli. Ez egyes szakértőket egyben arra a koncepcióra emlékezteti, hogy a jövő légi csatáit olyan pilóta nélküli gépekkel vívják, a bevetéseket olyan gépekkel repülik, amelyeket egy hasonló gép pilótája „felügyel”, irányít, kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy mostanság a harci gépek fedélzetéről indítják, és ha kell, irányítják a rakétákat, robotrepülőgépeket.

Ugyancsak érdekes különbség, hogy a gép szakít a kabin és kabintető most „uralkodó” kialakításával, amely kiemelkedik a törzsből és ezáltal minden irányban, hátrafelé is akadálymentes kilátást biztosít a pilótának: az F/A-XX kabinja és kabinteteje finoman felveszi a gép orr-részének vonalát, vagyis a tervezők gyaníthatóan inkább bízzák a felderítőrendszerekre a gép „hat órájának” figyelését, mint ahogy az F–35-öt is felszerelték a gép körüli légteret figyelő infrakamerákkal. Ez a kialakítás aerodinamikailag és a lopakodótulajdonságok szempontjából is jóval előnyösebb, azon kívül feltehetően végképp teljesen azonos sárkányszerkezetet tesz lehetővé a pilóta nélküli verzióval.

A Boeing egyébként a U.S. Navy felkérésére reagált az F/A-XX koncepciójával. A közlemény szerint ugyanis a haditengerészet a most szolgáló F/A–18-asok, illetve az újabb változatú Super Hornetek és az elektronikus hadviselésre készült EA–18-as Growlerek leváltásában gondolkodik, mert ezeknek a gépeknek 2030 után lejár a 9000 órára tervezett üzemidejük, elsősorban légi harc, csapásmérés, felszíni hadviselés és közeli légi támogatás szerepkörében, vagyis gyakorlatilag szinte minden feladatot el kell, hogy lásson, amit most az atomhordozók fedélzeti gépei jelenleg több típussal látnak el.

A gépnek ugyanakkor a haditengerészet vezetői szerint a jelenlegi típusokhoz képest sokkal nagyobb hatótávolsággal és sokkal nagyobb „kinetikus teljesítménnyel”, vagyis jobb manőverezőképességgel kellene rendelkeznie. Az érdekes, hogy mindezeket a tulajdonságokat és szerepköröket korábban elsősorban a most már az alakulatokhoz is kikerülő, igaz, még „csak” ötödik generációs besorolású Lockheed F–35-ösökhöz kötötték.