A Ryanair eldöntötte? Kétszáz 737-es a tét

iho   ·   2013.03.13. 16:30
cim4

Az írek apostola, Szent Patrik napján jelentik be a hatalmas üzletet, legalábbis a terjengő hírek szerint: az ír fapados óriás, a Ryanair 200 Boeing 737-est rendel az amerikai gyártótól, és ezt március 17-én a Fehér Házban Obama elnök és Enda Kenny ír miniszterelnök jelenlétében teszik közhírré. Az egyik ír napilap értesülését egyelőre egyik érintett sem erősítette meg, sem a Boeing, sem a Ryanair, sem az illető politikusok.

De ha a hír igaznak bizonyul, a bejelentés sokéves, igen viharos folyamatot zár le: a Ryanair, amely jelenleg 305 737-800-ast üzemeltet, 2005-ben zárta a tárgyalásokat a jelenlegi géppark beszerzéséről, az utolsó két példány ebből a sorozatból tavaly került a társaság birtokába, és 2008-ban kezdődtek az egyeztetések az új rendelésről.

A Ryanair a 737-esek legnagyobb üzemeltetője

A társaság vezére januárban még úgy nyilatkozott, hogy idén valószínűleg nem lesz döntés az új beszerzésről. A döntés pedig, mint a hírhedten szókimondó O'Leary szövegeiből kiderül, egyértelműen az áron múlik. Listaáron az üzlet értéke 18 milliárd dollár lenne, de a mennél kevesebb fizetnivaló érdekében az ír fapados vezetője az elmúlt években a zsarolásig elmenő tárgyalási technikákat alkalmazott.

Beleértve a két nagy gyártó egymással szembeni kijátszását, akár egy harmadik bevonásával. Az a „szokásos” metódus része volt, hogy az Airbus és a Boeing párhuzamos tárgyalópartnerekként voltak kénytelenek egymás alá licitálni, O'Leary azonban bevonta a játékba a kínai Comac 919-est, ezt a még el sem készült utasszállítót. A kínai gyártóval O'Leary szerint előrehaladott tárgyalások zajlottak egy olyan 199 személyes változatról, amely megfelelne a Ryanair igényeinek, és amelynek a puszta létezése még alacsonyabb árajánlatokra kényszerítette volna az amerikai és az európai konkurenciát. Azonban a kínai gyártmány a jelek szerint késik, nem tudni, igazából mikor lesz a konstrukció valóban gyártásérett, és így persze a paraméterei sem bizonyítottak. És az is lehet, hogy az egész tényleg csak arra szolgált, hogy a másik két partnert meghátrálásra kényszerítse, az egész mögött nem volt valóságos vételi szándék.

Kínai kamu: O'Leary csak a másik két gyártót zsarolta a 919-essel?

A friss tudósítások szerint az Airbus tagadja, hogy a Ryanair akár tárgyalt volna az A320-as gépcsalád beszerzéséről. Ráadásul az Európai Bizottság végképp meghiúsította az Aer Lingus megvásárlását, innentől kezdve a Ryanair számára marad a homogén flotta verziója.

És marad tehát a jelek szerint a Boeing, ami azért is logikus választás, mert a fapadosok egyik hatalmas előnye a tökéletesen egységes flotta, amelynek a fenntartása sokkal olcsóbb, mint a hagyományos társaságok vegyes gépparkjáé. És mivel az új gépek beérkezésével párhuzamosan kell üzemeltetni a meglévő, cserére váró példányokat, és a teljes flottafelújítás akár évekig is eltart, a légitársaság számára az átmeneti időszakban is súlyos milliók megtakarítását jelentheti, ha nem kell kétféle típust üzemeltetni.

A homogén flotta az olcsóbb flotta, de 737-es is többféle lehet

Ha tehát Boeing, és 737-es, akkor is nagy kérdés, hogy milyen változatról lenne szó. Korábbi híradások szerint O'Leary elutasítja a 737-es újrahajtóművezett, továbbfejlesztett MAX-változatát, azzal az indoklással, hogy az nehezebb, mint a most gyártás alatt lévő típus. Ez egyfelől érthető indok, hiszen a Ryanair nagyon is figyel a leszállási illetékekre, emlékezetes botrány volt tavaly, amikor kiderült, hogy a cég rendszeresen alacsonyabb súlyadatokkal jelenti le a gépeit, hogy kevesebbet fizessen a reptereknek. Ugyanakkor a MAX a mostani New Generation, NG változatokhoz képest bőven nyújtana annyi megtakarítást üzemanyag-fogyasztásban, egyéb költségekben, ami ellensúlyozná a valamivel nehezebb leszállósúlyt.

Valószínűbb, hogy O'Leary inkább a kifutó típushoz kapcsolható további árengedményekre spekulál, vagyis hogy a Boeing a 737 MAX gyártására való áttérés előtt, az utolsó NG-sorozat vásárlójaként jusson még olcsóbban a gépekhez.

A 737-es gyártási programját januártól változtatta meg a Boeing: idén havi 38, 2014-ben pedig már havi 42 keskenytörzsűt készítenek a rentoni összeszerelő vonalakon.

Kapcsolódó hírek