A Solaris-Škoda a nyerő!

iho   ·   2014.10.09. 13:45
00kicsi

A pályázati kiírásban megjelölt 62,4 millió eurós összeg 24+84, azaz ha az opciót lehívja a főváros, összesen 108 új trolibusz beszerzéséről szól. Az először 2013-ban kiírt közbeszerzés első körben érvényes ajánlat híján eredménytelen lett, a második döntést a Közbeszerzési Döntőbíróság semmisítette meg. A BKK – hogy az uniós támogatás ne vesszen el – párhuzamosan új tendert írt ki, amelyen a lengyel–cseh Solaris–Škoda konzorcium győzött, az Ikarus és az orosz Trolza alkotta konzorcium előtt. Ez utóbbi pályázatát formai hibák és műszaki szempontból érvénytelen mivolta miatt utasították el.

A jelenlegi Solaris-flotta egyik kocsija Kemsei Zoltán felvételén – a győztes járműről a Ganz felirat sokaknak hiányozni fog

A tizennégy szóló és tíz csuklós, végig alacsonypadlós, klímás trolibusz első példányai 2015 júniusában érkezhetnek, az utolsó két kocsi még az év októberében forgalomba állhat, kiváltva jó néhány korszerűtlen, magaspadlós Ikarus 280T-GVM járművet.

Felmerülhet a kérdés, hogy a villamostenderen elutasított (ám Miskolcra szállító) Škoda hogy nyerhetett Budapesten? Az előző közbeszerzés óta eltelt időben – és ezt a Miniszterelnökség szabályossági tanúsítványa is bizonyítja – offshore háttérre nem találtak bizonyítékot, azaz szabad az út a csehek, mint motorszállító előtt – áll a BKK sajtóközleményében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek