A tízezredik keskenytörzsű Airbus: az utolsó ötezer csak nyolc év alatt

iho/repülés   ·   2020.10.11. 12:00
unnamed

A MEA kiemelt partnere a gyártónak, a tizenöt megrendelt 321neo egyike már az első ultranagy hatótávolságú XLR lesz.

A helyzet érthetővé teszi: Bejrút most nem alkalmas helyszín nagy rendezvényekre, úgyhogy az MSN 10000 gyártási számú gép átadását Toulouse-ban tartották meg, a szokásoshoz képest persze ünnepélyesebb külsőségekkel, majd a szép festésű 321neót átrepülték Bejrútba. Az viszont a hagyományoknak nagyon is megfelel – sosem véletlen, hogy egy ilyen nevezetes példányt melyik légitársaságnak szán és sorol a gyártó –, hogy a libanoni Middle East Airlines kapja a gépet, miután az ötezrediket is a MEA vehette át 2012-ben.

A társaság elnök-vezérigazgatója elmondta, az átadás a cég alapításának hetvenötödik évfordulójával esik egybe. A MEA az első, az A320-as gépcsaládhoz tartozó gépét 2003-ban vette át, Mohamad El Hout azt is kiemelte, hogy az ő társasága volt az első, amely keskenytörzsű gépen addig csak szélestörzsű gépeken alkalmazott kabin-berendezéseket kínált az utasoknak, ami később általános trenddé vált (természetesen a hagyományos légitársaságok körében).

A MEA ennek megfelelően csak százhatvan ülést szereltetett a gépébe, huszonnyolcat a Business és százharminckettőt a turista osztályba, pedig egy hosszabb törzsű A321-esről van szó. A gépen utazók fejlett szórakoztató rendszert és netes kapcsolódási lehetőséget élvezhetnek, a neót a Pratt & Whitney PW1100G-JM GTF-rendszerű (reduktoros első fan-fokozattal készült), csendes és alacsony fogyasztású hajtóművekkel szerelték. A MEA különleges státuszát egyébként az is jelzi, hogy a társaság lesz a kibocsátója a 320-as gépcsalád extra nagy hatótávolságú A321XLR-változatának, feltehetően 2023-ban.

(fotók: Airbus)

A légiközlekedés felfokozott fejlődésére emlékeztet – és milyen jó legalább emlékezni erre a mostani nehéz időkben – hogy az ötezredik keskenytörzsű Airbushoz huszonhárom évig vezetett a gyártás indulásától az út, a következő ötezer azonban már nyolc év alatt elkészült. A európai konzorcium egyébként szeptemberben összesen ötvenhét gépet adott át a megrendelőknek, ami jó jel, a legmagasabb szám december óta, azt jelenti, hogy a cég összes gyártóhelye dolgozik, beleértve az amerikai és a kínai üzemeket.

Ami viszont nem túl kellemes hír, az az, hogy – ami a korábbi években sosem történt meg – szeptemberben egyetlen új megrendelést sem kapott az Airbus. Noha a még legyártandó példányok száma most is tekintélyes, 7441, ezzel együtt érvényes maradt az Airbus egy másik főnöke, Michael Schoellhorn korábbi bejelentése, miszerint minimum 15 ezer alkalmazottal kell csökkenteni az állományt, mert – a MEA gyakorlatával ellentétben - a légitársaságok többsége inkább halasztja az új gépek átvételét és forgalomba állítását.

A tízezredik gyártási számú keskenytörzsű Airbus nem jelenti azt, hogy ugyanennyi a forgalomba állított példányok száma. A Simple Flying a cég adataira hivatkozva írja, hogy az átadott gépek mennyisége a 320-as gépcsaládnál augusztus végéig „csak” 9486-volt, és ehhez szeptemberben is csak negyvennyolcat lehet hozzáadni. A különbséget tehát részben az magyarázza, hogy az Airbus is sok gépét kénytelen parkoltatni vagy lemondás, vagy halasztás miatt. De az elkészült és át nem adott gépekhez kell sorolni például a prototípusokat, a különféle altípusok tesztekre használt gépeit is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek