A villamoson is drukkolhatunk a magyar olimpikonoknak

iho/vasút   ·   2012.07.27. 08:00
IMG_8664_400

Örömhír a sportrajongóknak, hogy a Teamforce, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Budapesti Közlekedési Központ, az Uniqa biztosító és a Ringier lapkiadó összefogásának köszönhetően a budapestiek mozgó olimpiai klubban élvezhetik a pénteken kezdődő olimpiai játékokat. Mindezt a külön erre a célra kialakított, nemzeti színekben pompázó Magyar Olimpiai Csapat Szurkolói Villamosán tehetik meg.

A feldíszített, LCD tévékkel, valamint megfelelő hangosítással ellátott hannoveri villamos július 27-én reggel indult útjára, hogy a következő 19 napon először az 1-es, majd a 3-as és a 61-es villamos vonalán szerezzen örömet az utasoknak. A villamos menetrendjét a BKK honlapján teszik közzé.

A szurkolói villamost a Deák téren mutatták be<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: Vörös Attila)

A szurkolói villamos csütörtöki bemutatóján Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója közölte, hogy a BKK és a BKV örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, hiszen kiemelten fontos számukra, hogy a közösség erejével támogassák a magyar olimpikonokat. A hannoveri villamoson egyszerre 175 utas tud együtt drukkolni a magyar csapatnak, ami – tekintettel arra, hogy a villamos menetrend szerinti járatként közlekedik majd – az olimpiai játékok teljes ideje alatt munkába menet, vagy éppen hazafelé tartva akár több százezer emberhez is eljuttathatja majd a közös szurkolás élményét – fejtette ki a vezérigazgató.

Hazafelé a Száva kocsiszínbe. A villamost az 1-es és a 3-as vonalon láthatjuk

A villamoson – a BKV által készített tablón – az idén százéves BKV Előre SC olimpikonjaira is emlékezhetnek a rajongók, akik nemcsak a közlekedési vállalatnak, de egész Magyarországnak is dicsőséget szereztek. A BKK pedig saját Facebook-oldalán kvízjátékot indított.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.