A zöld buszok városa

Már a múltkori koppenhágai kiruccanás alkalmával megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy legközelebb hosszabb időt kell itt eltölteni, hogy legyen lehetőség átugrani a szomszédos Malmőbe is. Annak ellenére, hogy két különböző ország két városát egy tengerszoros választja el egymástól, az átugrás szó mindenképpen helytálló, hiszen autóval bő félóra alatt kényelmesen abszolválható az út.

Dániát és Svédországot ugyanis 2000 óta híd köti össze, méghozzá nem is akármilyen, hanem Európában a leghosszabb, az Øresund közúti-vasúti híd. Koppenhágában egy mesterséges félszigetről bukunk alá a tengerben, majd négy kilométernyi alagútban kocsikázás után egy szintén mesterséges szigeten jövünk fel a felszínre, itt kezdődik maga a híd, ami közel nyolc kilométer hosszú. Útközben nem csak a tengerben lehet gyönyörködni hanem az ide telepített szélturbinákban is; az út végén azonban az igen borsos (bőven 10.000 forintnak megfelelő összeg fölötti) hídpénz gyorsan kizökkent a meghatódottságból. Lehajtunk az autópályáról, balra el, és gyakorlatilag már meg is érkeztünk Svédország harmadik legnépesebb városába.

Malmőt jelenleg több mint 340 ezer ember lakja, a tömegközlekedése gyakorlatilag a buszokra épül, de nincs túlbonyolítva a hálózat: van nyolc fővonal és öt mellékvonal, gyakorlatilag ennyi a közösségi közlekedés alapja. Ez kiegészül még hat igényalapú vonallal (telefonon hívható busz) ami a ritkán lakott közeli falvak közlekedését hivatott segíteni, illetve öt másik járattal, ami a helyi focicsapat mérkőzéseire hordja az embereket a város különböző pontjairól.

A villamoshálózat 45 évvel ezelőtt megszűnt, csak egy rövid nosztalgiavonal maradt meg, viszont erősen gondolkodnak a villamosüzem újbóli kiépítésén. Működik egy relatíve új vasúti alagút is a város alatt, így vonattal is gyorsan és kényelmesen el lehet jutni például Koppenhágába. Ennyit a kötöttpályás közlekedésről, térjünk is át a buszokra.

A címben említett jelző a szó szoros és átvitt értelmében is igaz: a Skånetrafiken (amolyan helyi BKK) égisze alatt, a Nobina által közlekedtetett városi buszok színe ugyanis zöld, igaz nem csak itt, hanem másik kilenc svéd városban is, ahol jelen vannak. A régebbi járművek – amik jellemzően 6-12 éves csuklós és szóló Volvók – még barátságtalanabb méregzöldek, az újabb, mindössze néhány éves Mercedesek, MAN-ok és Van Hoolok viszont már egy kellemesebb, fűzöld színt kaptak, puzzleszerűen egymásba ékelődő nyilakkal megspékelve. Majdnem mindegyik buszuk biogázzal táplálkozik, ami nem, az biodízellel megy.

Koppenhágával ellentétben itt nem ragaszkodnak annyira a Low Entry kialakításhoz, inkább a teljes hosszban alacsony padlószint a jellemző. A szóló és a csuklós buszok is három ajtóval rendelkeznek, mindegyik légkondicionált, elhúzható ablak egyáltalán nincs rajtuk. Aki azt hinné, hogy a hűvös időjárás miatt nem is kell, az téved: a napon azért már így tavasszal is elég szépen fel tud(na) melegedni az utastér, de valószínűleg a klíma rendszeres karbantartásával veszik elejét az efféle kínos hibáknak.

A Volvók és az MAN-ek mondhatni kommerszek, az új Citarókat a szélvédő alatti fekete festés, az ezüst színű A-oszlopok, a beüvegezett utasperonok és a leburkolt hátsó kerékjárati ívek teszik kissé egyedibbé, de az igazi különlegesség a duplacsuklós Van Hool Exqui.City.

A hülye nevű buszokról 2012-ben írtunk először, 2014-ben aztán valóra is váltak az akkori tervek, tehát már négy éve róják rendíthetetlenül az 5-ös vonalat, majdnem mindenhol buszsávban. Értelemszerűen ez a város legforgalmasabb viszonylata (az egyik végállomásától egyébként már csak egy köpésre van a Turning Torso, Skandinávia legmagasabb felhőkarcolója), a pünkösdvasárnapi délutáni utasszám azonban ezt nem igazán tudta alátámasztani: a külső szakaszon éppen csak hogy néhány ember lézengett a buszokon, több megállóban meg sem álltak.

A malmői Exqui.Cityről sajnos kevés műszaki adatot találni a neten, annyi azonban biztos, hogy 24 méteres, de a hasznos alapterülete körülbelül annyi, mint egy normál csuklós busznak, hiszen elöl a vezetőfülke teljes mértékben zárt, hátul egy ugyanekkora terület szintén holttér. A buszba kiragasztott táblázat szerint 150 fő a maximális befogadóképessége, amit egy épkézláb mai csuklós is tud hozni, igaz az nem néz úgy ki, mint egy villamos.

A hajtáslánc hibrid, azonban a belsőégésű motor nem dízel-, hanem biogázüzemű, MAN E0836 LOH04 típusú, 280 lóerős, 6871 köbcentis. Rövid próbautazásom alatt egyszer sem állt le, sőt a hibrid hajtás jellegéből adódóan néha alacsony sebességnél is jobban pörgött a megszokottnál. Viszont mindenképpen egy különleges járműről van szó, érdemes végignézni a képeket róluk és a többi malmői buszról az alábbi galériában:

* * *