Általános vitára alkalmas a személyszállítási törvény

MTI   ·   2012.03.05. 11:44

A kormánypárti képviselők, valamint az LMP és Szili Katalin független képviselő igen szavazatával általános vitára alkalmasnak tartotta az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága hétfői ülésén a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényt.

Jávor Benedek (LMP) bizottsági elnök jelezte, hogy pártja terjedelmes méretű módosító javaslatot fűz a törvényjavaslathoz. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára erre úgy reagált, hogy minden módosítást megtárgyalnak, ha kell, a javaslattevővel is.

Az államtitkár a törvényjavaslat legnagyobb előnyének azt nevezte, hogy amit jelenleg négy ágazati törvény tartalmaz, az egységesen, kódexszerűen jelenik meg az új javaslatban. Jelezte, hogy a tervezet egy éve kész, azóta a kormányzati szervek mellett a szakma és a társadalmi szervezetek is megvitatták.

Az államtitkár elmondta, hogy eddig a közösségi közlekedés középtávú finanszírozása hiányzott, az éves költségvetések között lavíroztak a szolgáltatók. Tavaly erre a célra 550 milliárd forintot fordított az állam, ebből 350 milliárd volt a MÁV-é, 130 milliárd a BKV-é, míg a maradék a vidéki városoké. A legnagyobb tételt, a MÁV-ot vizsgálva a 350 milliárd forint egyharmada a pályahasználati díj, amit visszakap az állam. A másik harmad a munkabér és annak közterhei, így annak fele is vissza jut a költségvetésbe, végül csak az utolsó harmad, azaz 60 milliárd forint az, amelyből működtetni kell a társaságot.

Fónagy János szólt arról is, hogy a javaslatban elválik egymástól a megrendelő, a finanszírozó és a szolgáltatást teljesítő. Minden magyar település napi három pár közösségi járatra jogosult, ez a minimális szolgáltatás. Ma a települések 15 százalékában ennél kevesebb a járatok száma. A törvényjavaslat egységes menetrendet, tarifát, kedvezményrendszert és fejlesztést irányoz elő. Végül kiemelte, hogy a közszolgáltatás túl nyúlhat az országhatáron, amennyiben ott magyarok élnek.

A vitában felszólalók üdvözölték a törvényjavaslat létét, az ellenzéki képviselők pedig főleg a hiányzó elemeket sorolták. Így nem látták a közlekedésszervezők funkcióját, a közösség érdekében történő tevékenységüket.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Újabb húsz Szili áll le a napokban!

Károly Szabolcs   ·   2026.10.14. 15:00

A feketelistás V43-asok egy része már hónapok óta üzemképtelen, most megkapják a „fenntartásból kivonva” státuszt is, ami nem jelent selejtezést, a gépek továbbra is MÁV-állományban maradnak.

Vasút Nagyvasút

Hogyan tovább, Déli körvasút?

iho.hu   ·   2026.10.10. 13:05

Tisztességtelen versenyelőnyt élvezett, azért hat és fél évvel a projekt bemutatása után le kell vonulnia a munkaterületről a V-Hídnak. A cég még félmunkát sem végzett…