American Airlines: kérő jelentkezne

iho/repülés   ·   2011.12.02. 19:45
nyito

A légitársaság vezérigazgatója, Doug Parker már több esetben is kifejtette: véleménye szerint a csődvédelem a lehető legjobb alkalom arra, hogy egy összeolvadást végrehajtsanak. Úgyis átalakítják a céget, csökkentik a működtetési költségeket (azaz az alkalmazottak fizetései és egyéb juttatásai csökkennek), visszaadhatják a szükségtelenné vált repülőgépeket és irodahelyiségeket. Az American Airlines pont egy ilyen folyamat előtt áll, így az US Airways vezetése komoly lehetőséget szimatol.

Már csak emlék az America West, amely az US Airwaysszel olvadt össze <br>(fotó: ggpht.com)

Igaz, sokadjára, hiszen a légitársaság vezetője, Doug Parker az éppen általa vezetett légitársasággal az elmúlt hét év alatt négy esetben kívánt más társasággal összeolvadni. Ebből három esetben csődvédelmet kért partnert szemelt ki. Így volt 2004-ben, amikor az America West vezetőjeként az ATA-t akarta magához láncolni. 2005-ben már sikerült a művelet, így a csődben lévő US Airwayst bekebelezte az America West. Hoppon maradt viszont 2006-ban, amikor a bajba jutott Delta Air Linest akarta megvásárolni 10 milliárd dollárért, majd 2008-ban a most esetleges célpontként szereplő American Airlines mellett a United Airlines vezetőivel zajlottak tárgyalások, de a Doug Parker vezette US Airways dolgavégezetlenül távozott.

A szakma most is azt várja, hogy a jelentős készpénztartalékkal a csődvédelembe lépő, pilótái szakszervezetével megegyezni nem tudó American ismét Parker célkeresztjébe kerül. Ebben a hírek szerint támogatnák az összeolvadást a társaságánál jelen lévő szakszervezetek is, hiszen egy ilyen lépés stabilizálná a US Airways piaci helyzetét is. Kérdés, hogy a hírek szerint 4,1 milliárd dolláros AA-készpénztartalék mennyi ideig elég a légitársaság működtetéséhez. Vannak olyan vélemények, hogy ez nem tarthat ki a csődeljárás végéig, így az American kedvezően reagálhat egy összeolvadási ajánlatra. Ráadásul még ha sikeresen zárul az eljárás, akkor is jelentősen kell növelnie bevételeit ahhoz, hogy a Deltával vagy a Uniteddel felvehesse a versenyt. Ehhez jól jöhet az US Airways kiterjedt belföldi hálózata.

Ex-AA Fokker F–100-asok, már pihenőben <br>(fotó: jetphotos.net, Radek Oneksiak)

Eközben már meg is kezdődött az American átalakítása: a légitársaság vezetői engedélyt kértek az őket felügyelő csődbírótól, hogy 24, feleslegessé vált repülőgépének lízingszerződését felmondhassák. A gépek nagy része az MD–80-as sorozat régi, sokat fogyasztó tagjai, melyekből 20-at adna vissza. Távozna négy Fokker F–100-as is. A gépek jelentős részét már nem is használják, így azok lízingelése csak a cég veszteségeit növeli. A legutolsó adatok szerint az American Airlines négy Fokker F–100-ast, 46 MD–80-ast es egy-egy Boeing 737–800-ast és Airbus A300-ast tárol üzemen kívül. A lízingszerződések felbontását érintő bírósági meghallgatás december 2-án történik, míg a döntést várhatóan már december 15-én meghozza az ügyben eljáró csődbíróság.

Kapcsolódó hírek