Autópályán Marosillye és Holgya között is

MTI/iho   ·   2019.12.26. 09:00
uj_roman_autopalya0

Romániában súly- és sebességkorlátozással megnyitották az A1-es dél-erdélyi autópálya Marosillye (Ilia) és Holgya (Holdea) közötti 21,1 kilométeres szakaszát. Bár a pályaszakasz már augusztusban elkészült, de a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság, a CNAIR minőségi kifogásokat támasztott, és elutasította a Teloxim Con Srl.–Comsa Sa.–Aldesa Construcciones Sa.–Arcadis Eurometudes Sa spanyol konzorcium által épített szakasz átvételét, majd fel is bontotta a szerződést a kivitelezővel.

A most átadott pályaszakaszra csak a hét és fél tonnánál könnyebb járművek hajthatnak fel, és mindössze óránként nyolcvan kilométeres sebességgel haladhatnak a járművek. A marosillyei Maros-hídon és a dobrai felüljárón óránként hatvan kilométeres sebességkorlátozást vezettek be. A közlemény Sorin Scarlat CNAIR-vezérigazgatót idézte, aki szerint a pályaszakasz megnyitására azt követően nyílt lehetőség, hogy elkészültek a szakértői vélemények, amelyek a román állam álláspontját támasztják alá a jogvitában, amelyet a döntőbíróság előtt kell megvívni a kivitelezővel. A korlátozásokat szerinte a biztonságos közlekedés érdekében kellett bevezetni.

Ezzel szemben a romániai infrastruktúra-fejlesztéseket monitorozó Pro Infrastructura Egyesület szerint a pályanyitás késése és a korlátozások csupán a CNAIR korábbi téves döntésének az utólagos igazolását szolgálják. A szakértők által alapított egyesület szerint a pályára a kivitelezési gondok ellenére már augusztusban rá lehetett volna engedni a forgalmat, és a problémákat menet közben is orvosolhatták volna.

A Csanádpalota–Nagylak határátkelőhelytől Nagyszebenig tartó 330 kilométer hosszú A1-es autópálya két megépült szakasza között jelenleg a Marzsina (Margina) és Holgya közötti tizenöt kilométeres szakaszon kell letérni a pályáról a régi országútra. Ezen a szakaszon a Pro Infrastructura Egyesület szerint még legalább három évet kell várni a pálya megépítésére. A 21,1 kilométeres pályaszakasz építése 2013-ban kezdődött, és a munkálatokat 2016 májusáig kellett volna elvégezni. A CNAIR korábbi közlése szerint az útépítési szerződésben áfa nélkül 579,92 millió lejes (40,6 milliárd forint) kivitelezési díjban állapodtak meg a spanyol cégcsoporttal. Az összeg nyolcvanöt százalékát az Európai Unió kohéziós alapjából, a fennmaradó részt a román költségvetésből folyósították.

A Lugos és Déva közötti pálya második szakaszának építését nehezíti, hogy 2,13 kilométeres, medveátjáróval is rendelkező alagút fúrására van szükség ahhoz, hogy a dél-erdélyi sztrádát teljes hosszában összekapcsolják az európai autópálya-hálózattal. Ha elkészülne, akkor Nagyszebentől immár a nagylaki határátkelőig lehetne autópályán közlekedni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közút Zöldút Logisztika Szállítmányozás Haszonjármű Alternatív hajtás

Duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a DHL a Hungaroringre, a Forma–1-es hétvégére

iho   ·   2024.07.18. 19:05

Az idei szezonban a bioüzemanyaggal üzemelő kamionok száma több mint kétszeresére, összesen harminchét kamionra nőtt az európai szakaszon. Minden egyes kamion átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a dízelüzemű társaikhoz képest.