Az áthúzás sikerült, a leszállás drága lett

iho/repülés   ·   2012.12.27. 09:00
cim4

A II. világháború nyitánya az amerikaiak számára Pearl Harbor volt, az amerikai fegyveres erők minden decemberben megemlékezést tartanak a japán légitámadás évfordulója alkalmából. A meghívottak között volt az esemény harminc túlélője: a meglepetésszerű támadásnak, amely során az amerikai flotta több nagy hadihajója süllyedt el a kikötőben, több mint 3000 katona és polgári személy esett áldozatául.

Az idei ünnepség egyik emlékezetes mozzanata volt, amikor a közeli Hickam légibázisról felszállva a legmodernebb csapatszolgálatban álló ötödik generációs vadászgépek egyike, egy F–22-es Raptor hajtott végre bemutatót.

A tisztelgő alacsony áthúzás szépen sikerült, utána még 90 percnyi gyakorló repülés következett, ugyancsak tökéletesen kivitelezve, a leszállás kevésbé: földet éréskor a gép farokrésze, a hátranyúló vízszintes vezérsíkok hozzáértek a pályához. A pilóta nem sérült meg, a gépben pedig a hivatalos közlés szerint az értékének több mint egy százalékát kitevő kár keletkezett.

A sajtóban ehhez képest megindultak a komoly találgatások, ugyanis a hivatalos jelentés szerint ez a kárösszeg meghaladja az 1,8 millió dollárt, ami durván megfelel a légierő által megjelölt 143 millió dolláros gépenkénti árnak. A helyzetet azonban az bonyolítja, hogy ugyanennek a típusnak az amerikai számvevőszék gépenként 412 millió dollárra becsüli az árát.

Mint arról az iho/repülés is beszámolt, novemberben felszállás után nem sokkal az F–22-esek egyik példánya lezuhant a floridai Tyndall légibázison, a pilóta szerencsésen katapultált, de az értékes harci gép teljesen megsemmisült.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.