Az e-teherautók úgy működnek, mint a svájci óra

iho/közút   ·   2024.07.13. 15:55
Contargo e-kamion a mannheimi terminálon

Tartják mindezt így a német Contargónál, ahol az akkumulátoros nyergesvontatók már összesen több mint egymillió kilométert tettek meg.

Július elején a Contargo logisztikai szolgáltató mérföldkövet ünnepelt az e-mobilitás terén. A cég akkumulátorral hajtott, nagy teherbírású nyergesvontató flottája ugyanis átlépte az egymillió kilométeres határt. A cég elsősorban a terminálok és az ügyfelek közötti fuvarokra használja az elektromos teherautókat.

A Contargónál jól nyomon követhető az e-kamionok evolúciója, hiszen az évekkel ezelőtt beszerzett első járművek akkumulátorai még kevesebb, mint száz kilométeres hatótávolságot kölcsönöztek a teherautóknak. Jelenleg harminc teljesen elektromos, nagy teherbírású félpótkocsis nyergesvontatót használnak a konténerek közúti szállításához, és további hatvanat rendeltek meg. Távlatokban összesen öt és félmillió elektromos hajtással megtett kilométerben gondolkodnak.

A Contargo az e-mobilitás iránti nagy érdeklődését azzal magyarázza, hogy 2045-re a társaság klímasemlegességének elérése a cél . Mindehhez remek eszköznek tartják a teherautó-flotta teljes átalakítását, ráadásul a járművek „úgy működnek, mint a svájci óra”. Tegyük hozzá, bár a beszerzési költségek magasak, az elektromos teherautók csökkentik a cégek üzemanyag- és karbantartási költségeit. Csendesebb és tisztább munkakörülmények között dolgozhatnak a sofőrök, hiszen kevesebb a zaj és rezgés, és fejlett vezetéssegítő funkciók teszik hatékonyabbá a munkájukat. Mindez a jövőben magasabb béreket eredményezhet.

 

 

Szép dolog a zöldenergia, a zéró helyszíni kibocsátás, ám az akkumulátor csak addig zöld, amíg működik.

  • Az akkumulátorokat cserélni kell és drágák.
  • Olyan mérgező anyagokat tartalmaznak, mint a lítium, a kobalt és a nikkel, amelyek veszélyt jelenthetnek a környezetre, ha nem megfelelő az ártalmatlanításuk.
  • Újrahasznosításuk szintén költséges és összetett, és speciális létesítményeket és technológiákat igényel. Ám egyre valószínűbb, hogy az újrahasznosítás olcsóbb és tisztább lesz, mint a bányászat, ami szépít valamelyest az akkumulátor-értéklánc megítélésén.

De már maga az út, amíg eljutunk az akkumulátorok előállításig, az is megosztja a kérdés iránt érdeklődőket. Elvitathatatlan, hogy az alapanyagok kitermelése jelentős üvegházhatásúgáz-kibocsátással, vízfelhasználással jár együtt, valamint a bányászaton kívül az akkumulátorok létrehozásához is jelentős energia- és vízfelhasználás szükséges. Rendkívül magas tehát az akkugyártás környezeti lábnyoma: az alapanyagok finomítása, valamint a cellák gyártása olyan jelentős környezeti hatásokkal járhat együtt, mint a veszélyes hulladékok keletkezése, valamint a víz, a talaj és a levegő szennyezése, de felelőtlen üzemmenet mellett akár termőfölddegradációt, és a biológiai sokféleség csökkenését okozó következmények is lehetnek. Ugyanakkor számos környezetvédelmi, társadalmi és hatósági, felügyeleti kihívással is számolni kell.

Valószínű, hogy a Contargónál számot vetettek mindezzel, mindenesetre a konténerforgalmat a nyugati kikötők, a német északi-tengeri kikötők és az európai hátország között integráló társaság saját hajózási- és vasúti szolgáltatást is nyújt, és csaknem 1500 alkalmazottal 654 millió eurós árbevételt ért el 2023-ban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek