Az első villamos már elindult feléd!

iho   ·   2015.03.05. 17:17
00kicsi

A negyvenhét szerelvényből álló flotta első villamosának érkezése után elkezdődnek a forgalomba helyezéshez szükséges tesztek, valamint a fék- és futáspróbák az 1-es és a 3-as villamos vonalán. Az első járművet tavasszal és nyáron továbbiak követik; idén várhatóan 25 rövid (34 méteres) villamos érkezik a fővárosba. A sikeres teszteket követően az első CAF villamosok ősztől állhatnak forgalomba. A rövidebb villamosok a 3-as vonalra, a budai fonódó villamoshálózaton, vagyis az Óbuda és Újbuda között közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek majd. A mai Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények pedig az 1-es villamos vonalán járnak. Ahol az új járműveket kipróbálhatják az utasok, előreláthatóan a felújított, négy kerületet is érintő 3-as villamos vonala lesz – olvashattuk a BKK Facebook-oldalán.

Tréleren a 2201-es<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(forrás: BKK Facebook)

Az első új villamos Budapestre érkezésének dátumát egyelőre nem sikerült megtudnunk, a gyártó március 18-át mond, ám más információk szerint 10-én vagy 11-én már befutnak a trélerek. A pontos érkezést természetesen olvasóinkkal meg fogjuk osztani.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek