Az Emirates kisorolta kisebb Airbusait!

iho   ·   2016.11.11. 11:15
cim

A legmagasabb színvonalú utazási élmény biztosítása, valamint a környezeti teljesítmény javítását szolgáló modern, legkorszerűbb szélestörzsű gépekből álló flotta kialakítása érdekében az Emirates kivonta a forgalomból utolsó A330-as és A340-es gépét – adja hírül szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az Emirates, amely így a világ első és egyetlen olyan légitársasága, amely kizárólag Airbus 380-as és Boeing 777-es típusú gépekből álló flottával üzemelteti kereskedelmi járatait.

Ezzel a 330-assal indult az Emirates budapesti járata (fotók: Márványi Péter)

A huszonkilenc gépes A330-as géppark utolsó példánya 2002-ben csatlakozott a flottához, az A6-EAK tizennégy és fél év alatt több mint 60 ezer órát töltött a levegőben, egyébként ezzel a típussal, sőt, ezzel a géppel indította a társaság a Dubai–Budapest-járatot. Az utolsó A340-es, az 1999-ben gyártott  A6-ERN 2004-ben került a légitársasághoz. 2015 januárja óta az Emirates összesen tizennyolc A330-ast és öt négyhajtóműves A340-est vont ki a flottájából. Az Emirates e géptípusokat átlagosan tizenhat és fél évig üzemeltette, ami jóval kevesebb, mint az iparágban jellemző huszonöt éves átlag. A 2015 januárja óta kivont gépeken kívül az Emirates 2017–2018-ban további huszonöt repülőgép működtetésének leállítását tervezi a korszerű és hatékony flotta biztosítása, valamint az utasoknak nyújtott nagyobb kényelem és biztonság érdekében, folytatódik a közlemény.

Mindeközben az Emirates rendelkezik a légiipar egyik legfiatalabb, 5,2 éves átlagéletkorú flottájával, a legifjabb az októberében átvett nyolcvanötödik A380-as, és a százhuszonötödik Boeing 777-300ER. Idén az Emirates harminchat új gépet – húsz A380-ast és tizenhat B777-est vett és vesz át. Jelenleg az Emirates tehát nyolcvanöt A380-ast és százhatvan 777-est üzemeltet, a megrendelt további kétszázharmincnégy gépből, amelyek összértéke meghaladja a 112 milliárd dollárt, százötven lesz az új, 2020-tól érkező Boeing 777X.

Amikor az Emirates Budapest felé is típust váltott: 777-es landolása a 31-es jobb pályán

Az, hogy az Emirates a közleményében hangsúlyosan a két típusról, és a jövőben is csak az A380-asok és a B-777-esek üzemeltetéséről beszél, azért érdekes, mert még nyáron is jeles téma volt, hogy vajon mikor hozza meg a társaság és elnöke, Tim Clark a már két éve várt döntést – egy harmadik típusról, amelynek szállítására a Boeing a 787-es leghosszabb, még nem repült 10-es változatával, az Airbus pedig az A350-essel pályázik. A júliusi Farnborough repülőszalonon csak annyi derült ki, hogy ott nem, de még az idén győztest hirdet a társaság. Egyébként a 787-10 illetve a 350-es éppenséggel az a 777-X-nél kisebb utasszámú kategória, amely a 340-esek és 330-asok helyébe léphetne az Emirates flottájában.

Más légitársaságok is váltanak vagy betervezték a váltást, egyfelől a géppark homogenizálása, ezzel és az új típusok beszerzésével a gazdaságosabb, olcsóbb üzemeltetés érdekében. Az A340-es, amelynek első repülése évfordulójáról nemrég emlékeztünk meg, tovább folytatja búcsúját a társaságoktól, legutóbb az Iberia jelentette be, hogy 340-esei nagy részétől elköszön: a rövidebb törzsű 300-asokat sorolják ki és a hosszú hatszázasokból tartanak meg még hét példányt.

A négyhajtóműves 340-esek egyre több légitársaságtól búcsúznak (fotó: Iberia)

Az Austrian jövőre ilyentájban repül utoljára Fokker-típussal. A 70-esek most is zajló kisorolásáról már korábban is írtunk, az összes gépet (a 70-eseket darabonként 15 millió dollárért) egy ausztrál társaság, az Alliance Aviation veszi meg, a Fokker jetek jelenleg legnagyobb üzemeltetője, az a cég, amely a Malév egykor használt hetveneseit is repülteti. Mostani végleges adatok szerint a hosszabb törzsű százas utoljára 2017 november 30-án teljesít járatot az osztrák társaság színeiben Belgrádba és Lyonba, mielőtt ez is átrepül a déli féltekére. A típus helyét gazdaságosabb regionális Embraer E-jet hosszú törzsű 195-ös változata veszi majd át.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek