Az oroszlán ugrani készül, és persze megint vásárolni

iho/repülés   ·   2012.09.27. 11:30
lion_cim

Az indonéziai Lion Air több milliárd dollár értékű Airbus-rendelést tervez – adja hírül a Reuters. A dzsakartai központú diszkont-társaság Délkelet-Ázsiában továbbra is a repülési igények két számjegyű növekedésére számít, ezzel lépést kell tartani, de a vásárlás függ az árképzéstől és sok más tényezőtől is – nyilatkozta a cég vezetője.

Egy amerikai légiközlekedési elemző szerint az Indonézia legnagyobb légitársaságaként üzemelő Lion Air akár száz Airbust is beszerezhet, megtörve ezzel az eddigi Boeing-egyeduralmat a flottájában, a kérdés az, melyik gyártó mekkora kedvezményt kínál a listaáron nagyjából 9 milliárd dolláros rendelésre.

A Lion Air 2010 végén 230 Boeing-gépre szóló opcióval került a figyelem középpontjába Barack Obama amerikai elnök indonéziai látogatása során, aki lelkesen hangsúlyozta az amerikai export jelentőségét. A rekordméretű opciót idén februárban a szinagapúri szalonon fix szerződéssé alakították, azzal együtt a Lion Air már 400-nál is több gépet rendelt meg, amelyek az ázsiai és Csendes-óceáni térségben repülnek majd.

Ha azonban aláírják a dzsakartai hordozó és az Airbus közötti szerződést, az fordulópontot jelenthet a Boeing eddigi egyik legnagyobb megrendelőjeként jegyzett légitársaság számára.

A Lion Air nagy versenyben áll az Airbus egyik legnagyobb vásárlójának számító malajziai AirAsia-val, mely ugyancsak száz gépet vesz az európai gyártótól az eddig megrendelt 375 gépe mellé. Szeptemberben az indonéziai cég bejelentette, hogy felveszi a versenyt az AirAsia-val egy új, malajziai bázisú low-cost légitársaság létrehozásával. A Malindo Airways Indonézia és Malajzia között indítana járatokat jövő májusban induláskor 12 gépes, majd az évtized folyamán százdarabosra bővített B737-es flottával.

A Lion Air azonban a hosszú távú piacra is szeretne koncentrálni: tárgyalásokat folytat a Boeinggal 10 Dreamliner beszerzéséről.

Kapcsolódó hírek