Az utolsókat utazzuk a régi, kiszolgált metrókocsikon

iho/vasút   ·   2018.03.28. 11:10
felujitott_metro_elindult0

A Magyar Nemzet belső, BKV-s forrásai szerint kétharmadát már felújították a 3-as metrón futó régi, orosz metrószerelvényeknek, április végére már csak ezekkel a járművekkel találkozhatunk a vonalon.

„A fővárosi közlekedési cég szakemberei szerint az oroszok annak ellenére is tartani tudják a nyári határidőt, hogy korábban jelentős késések voltak. Ezek miatt a BKV-nak kétmilliárd forintot meghaladó kötbért követel, ám az ügyben még nincs végleges egyezség. Mint ahogy egyébként – Tarlós István kormánypárti főpolgármester korábbi tájékoztatása szerint – az állomások akadálymentesítéséről a kormányzati illetékesekkel, és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével folytatott tárgyalások sem érnek véget április vége előtt” – írja a lap.

De másról is beszámolnak:

  • Értesüléseik szerint a déli szakasz állomásainak felújítására kiírt közbeszerzési pályázat első fordulója lezárult, április végéig várják az ajánlatokat a második körbe bejutó cégektől. A BKV azzal számol, az északi szakaszon tavaly novembertől tartó felújítással egy ideig még párhuzamosan akár már ősszel megkezdődhetnek a munkálatok Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között.
  • A középső szakaszra kiírt tenderre benyújtandó pályázatok beadási határideje is április közepén jár le. Kivitelezési szerződés csak akkor köthető, ha a nyertes ajánlat nem lépi túl a rendelkezésre álló fedezetet. Ez a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötött hatályos támogatási szerződés szerint a teljes beruházásra nem több mint 137,5 milliárd forint.
  • A 2017-ben kiírt tenderek közül tavaly kizárólag a 3-as metró Újpest-Központtól a Lehel térig tartó, északi szakaszának állomásaira, illetve az alagút felújítására szóló szerződést köthették meg. Előbbi munkát a Strabag, utóbbit pedig a Swietelsky nyerte el 24,1 milliárd, illetve 47,8 milliárd forintért, az eredeti becsült árnál 15–20 százalékkal magasabbért. A déli és a középső szakaszra érkezett korábbi ajánlatok jóval meghaladták a 40 százalékot. Amennyiben most is jelentős túllépések lesznek, az Európai Bizottság hozzájárulásával akár 172 milliárdra is növelhető a beruházási keret, azonban a különbséget a magyar kormánynak és a fővárosnak kell előteremtenie.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek