Bajban a Gulf Air: tőkeinjekció és leépítés

iho/repülés   ·   2012.10.16. 18:00
cim2

A bahreini kormány csaknem 500 millió dollárnyi tőkeinjekciót juttat a Gulf Air számára, de radikális szerkezetváltást ír elő a légitársaságnak.

Noha a Gulf szóvivője szerint nincs végleges döntés a változásokról, mert ez a társaság és a parlament közti megállapodás kérdése, a törvényhozók már meghatározták a tennivalókat. Szerintük a Gulf gépei és alkalmazottai számát egyaránt gyakorlatilag a felére kell csökkenteni, a 3800 főnyi stábból 1800 maradhat, a 39 gépből pedig 20. A flotta nagy részét regionális hálózaton kell működtetni, csak a londoni és párizsi járatok maradhatnak meg a hosszabb vonalak közül.

A szerkezetváltás egyben azt jelenti, hogy a Gulf feltehetően kénytelen lemondani a már megrendelt 20 Airbus A330-ast és 16 Boeing 787-est. Az Air Transport World értesülése szerint a szerződésekről már hónapok óta zajlanak a tárgyalások a gyártókkal.

(fotók: Gulf Air)

A Gulf Air az elmúlt években nemcsak az egyre magasabb üzemanyagárak miatt került bajba, hanem mert radikálisan csökkent az utaslétszám az „Arab Tavasz” eseménysorozata óta: mint ismeretes, az Öböl országai közül egyedül Bahreinben voltak, ha rövidebb ideig is, az egyiptomihoz és a líbiaihoz hasonló zavargások, felkelések.

A törvényhozás májusban elutasította a javaslatot egy a mostaninál nagyobb tőkeinjekcióról, a mostani félmilliárd dollárt Hamad király már jóváhagyta. A Gulf cserébe „agresszív szerkezetváltási programot” ígért a költségek csökkentése érdekében.

A Gulf Air elődjét Gulf Aviation néven helyi befektetők és britek alapították, akkor a főrészvényes a BOAC, a brit interkontinentális légitársaság volt. A briteket Katar, az Emirátusok, Oman és Abu Dhabi vásárolta ki 1973-ban, azóta viseli mostani nevét, és akkor a négy Öböl-állam közös légitársaságaként működött, 25-25 százalékos tulajdonrésszel. Először 2002-ben Katar vonult ki belőle, hogy a Qatar Airways fejlesztésére koncentráljon, 2006-ban Adu Dhabi és 2007-ben Oman is így döntött.

A társaság jelenlegi flottáját 16 keskenytörzsű Airbus, két 319-es és 14 320-as alkotja, valamint 10 A330-as nagyhatótávolságú szélestörzsű gép valamint négy Embraer 170-es és 190-es regionális utasszállító. A zászlóshajóknak számító kilenc négyhajtóműves A340-esét a társaság már korábban eladásra kínálta, a Gulf oldalán még szerepel a típus, a FlightGlobal tavasszal kiadott légitársasági összesítésében már nem.

Kapcsolódó hírek