Balesetek utolsó percei: hangátiratok

iho/repülés   ·   2011.10.26. 11:25
A-330_kicsi

Két repülőesemény utolsó perceinek történetét is közelebbről megismerheti a szakmai és nem szakmai közvélemény: egy egész könyv foglalkozik az Air France 447-es járatának pusztulásával, illetve az amerikai repülésbiztonsági testület, az NTSB kiadta egy nem tragikus, de érdekes baleset, az American Airlines 757-esének pályáról való lecsúszása hangrögzítő-átiratát.

A francia repülőoktató, Jean-Pierre Otelli „Erreurs de Pilotage” (Pilótahiba) című könyvében közreadta a 228 halálos áldozattal végződő repülés utolsó két percének teljes hanganyagát, korábban a francia repülésbiztonsági hatóság (BEA) csak az általa jónak látott részleteket hozta nyilvánosságra a felszínre hozott pilótakabin-hangrögzítőből, CVR-ből. Az viszont, hogy Otelli a teljes utolsó két percet kiadta, a BEA szerint az európai szabályzatok megsértését jelenti, és sérti az összes érintett jogait, sérti az áldozatok emlékét is. Sőt a hatóság szerint a könyvben leírt utolsó két perc szövege nincs alátámasztva, hivatalosan nem igazolt.

Az Otelli-féle átirat egyébként tartalmaz egy-két olyan új elemet, amely a BEA-féle szelektált kiadásban valóban nem szerepel, vagy nem úgy szerepel. Azonban ennek az átiratnak is az a lényege, hogy a két másodpilóta, aki a gép fülkéjében ült, végig nemigen volt tisztában a valós helyzettel, a kabinba belépő kapitány kérdésére is csak azt válaszolják: nem tudják, nem értik, mi történik. Egyikük hozzáteszi: „Az a problémám, hogy nincs függőleges sebességem. Nincs semmi kijelzésem.”  Mire a kapitány válaszolja, hogy „süllyedünk”.

Az átesésjelző hetvenötször szólal meg, és a komputerhang is állandóan mondja: „stall, stall”, vagyis átesés. A kapitány hátulról arra figyelmezteti az egyik pilótát, aki vezeti a gépet, hogy „Vigyázz, húzod”, vagyis a másodpilóta emelte a gép orrát, húzta a kormányt. A másik másodpilóta utasítja is társát, hogy nyomja le a gép orrát, de ez már nagyon közel volt a becsapódáshoz. És az utolsó mondat, ami Otelli könyve szerint elhangzik, megint csak egy kérdés: „Mi történik itt?” A francia hatóság végleges jelentése a 2009-ben történt katasztrófáról jövő júniusban várható.

A másik áldozatokkal, sőt sérülésekkel sem járó baleset tavaly decemberben Wyoming államban, Jackson Hole repülőtérén, a Sziklás-hegységben történt. Az American Airlines gépe 185 utassal a fedélzetén a másodpilóta irányításában normálisan fogott talajt a hóesés közepette, a kapitány is azt mondja: „Nagyon jó”. 27 másodperccel később azonban már mindkét pilóta érzékeli, hogy baj van, a másodpilóta közli is a toronnyal, hogy „le fogunk futni a pálya végén”. A gép végül 350 lábnyit, valamivel több mint száz métert futott túl a küszöbön.

A földet érés után a másodpilóta már jelzi, hogy „nincs reverze”, vagyis nem működik a sugárfék, 15 másodperccel talajfogás után a kapitány maximális fékezést mond, de a jelek szerint a sugárfékek lassan álltak át, a kapitány döntése a teljes erővel való fékezésről későn született. A 757-es előtt leszállt Challenger pilótái korábban azt jelentették, hogy a pálya első kétharmadán jó a fékhatás, az utolsó harmadon azonban nem. A 757-es pilótái tehát rögtön földet érés után megpróbálták megállítani a gépet, de az egyik utas videofelvételének tanúsága szerint a sugárfék csak a pályaelhagyás előtt közvetlenül állt át. Az NTSB a maga jelentését később adja ki.

Kapcsolódó hírek