Biciklivel át a magyar–szlovák határon

MTI   ·   2012.04.08. 09:20

A magyarországi Bezenyét és a határnál fekvő Rajkát a szlovákiai Dunacsúnnyal és Oroszvárral összekötő kerékpárút épül az őszre. Kammerhofer Róbert, Bezenye polgármestere elmondta: 2005 óta most pályáznak negyedszer a projekttel, amelynek összköltsége 2,1 millió euró. Ebből épül meg a 16,3 kilométeres, három méter széles betoncsík.

A magyar oldalon a napokban megkezdődtek a munkák, itt teljesen új nyomvonalon dolgoznak, ezért – noha az itteni szakasz a maga 8,7 kilométerével alig több mint fele a teljes építkezésnek – a költségek mintegy 70 százalékát fordítják erre a részre. Szlovákiában ezzel szemben jórészt a Duna töltésén futó makadámutat kell leburkolni.

A munkálatok szeptemberre tervezett befejezése után végig kerékpárúton lehet közlekedni Pozsonyból Mosonmagyaróvárig, amelyet heteken belül elkészülő bicikliút köt majd össze az osztrák határral is.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közút Zöldút Logisztika Szállítmányozás Haszonjármű Alternatív hajtás

Duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a DHL a Hungaroringre, a Forma–1-es hétvégére

iho   ·   2024.07.18. 19:05

Az idei szezonban a bioüzemanyaggal üzemelő kamionok száma több mint kétszeresére, összesen harminchét kamionra nőtt az európai szakaszon. Minden egyes kamion átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a dízelüzemű társaikhoz képest.