Boeing 787: világturné, első járat, csúszások

iho/repülés   ·   2011.10.24. 20:00
K64998_cimkep

Több mint harminc városba tervezi a Boeing annak a világturnénak az állomásait, amelynek során bemutatkozik a Dreamliner, a 787. A gép, amely a turnét végrehajtja, a harmadik tesztpéldány, a ZA003, amelyből kiszerelik a berepüléskor használt műszereket és különböző variációkban építik bele az economy- és a prémiumosztályok üléseit, hogy a jövendő vásárlók számára bemutassák a lehetőségeket.

A 787-es első felszállása már történelem – a bemutatógép hasonló festésű lesz <br>(fotók: Boeing)

A gépet egyébként nemrég újra is festették, és most az első tesztgéphez hasonló Boeing-színeket kapott. A turné pontos útvonala még nem ismert, Budapest azért nem tartozik a valószínű állomások közé, mert Magyarországon nincs potenciális vevője a szélestörzsű, nagy hatótávolságú típusnak.

A Boeing kereskedelmi gépekért felelős elnökhelyettese, Randy Tinseth Szöulban, egy konferencián újabb megrendelések és esetleg újabb lemondások lehetőségeiről is beszélt, és arról, hogy a gyártó igyekszik csökkenteni az eddigi késések hatásait.

A tesztgépek egyikét küldik világturnéra

Miközben az ANA 787-ese október 26-án először visz majd utasokat egy speciális charterjáraton Tokió Narita és Hongkong között, három légitársaság is nyilvánosságra hozta az újabb átadási csúszásokat. Az amerikai United Airlines 2012 első hónapjai helyett jövő év végén kapja meg az első gépet, a lengyel LOT jövő tavasz helyett 2013-ban, a China Southern pedig az idei év vége helyett 2012 júliusában.

A Boeing nem akarta kommentálni az értesüléseket, egyébként néhány napon belül megjelenik a gyártó cég negyedévi mérlegjelentése, és a szaksajtó várakozásai szerint abból kiderül, milyen pénzügyi körülmények kísérik a 787-es első eladásait. Amiből viszont arra is lehet következtetni, hány gép átadása kell ahhoz, hogy a késések miatt alaposan megnövekedett fejlesztési összegek megtérüljenek a Boeing számára.

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.