Brenner-Brennero

A most következő rövid történethez nem kell a régmúltban kalandoznunk. Az élmény teljesen friss, szeptemberi. Előzetesen elmesélem, hogy van egy „Vaker” nevű kerékpáros csapatunk. Ezzel a csapattal rendszeresen túrázunk Magyarországon, Szlovákiában, Németországban, Ausztriában. Természetesen legjobban Ausztriát szeretjük, a jó minőségű kerékpárutak, a megfelelő közbiztonság és a rendezett környezet miatt. Az sem utolsó szempont, hogy könnyen megközelíthető. Csapatunk vasutasokból áll, szinte valamennyien mozdonyvezetőként kezdtük szakmai pályafutásunkat, ezért túráink során nagy figyelmet szentelünk az utunkba eső vaspályáknak, legyenek azok kisvasutak vagy fővonalak. A kirándulásainkon készült fényképek nem kis részét vasúti témájú fotók teszik ki.

Az idei, késő nyári kerékpáros kirohanásunkat csapatkapitányunk, Barsi Balázs (keletis masiniszta) úgy tervezte, hogy Ausztriából átruccanunk Olaszországba, hiszen ott még soha nem bringáztunk. Ausztriát, nem csekély szintkülönbség leküzdése után a Brenner-hágón áttekerve hagytuk magunk mögött, hogy ízelítőt kapjunk Itáliából, hogy megcsodálhassuk a Dolomitok szürke, komor szikláit. Azért még ide kívánkozik, hogy Olaszország e részén, Dél-Tirolban, nem sok olasszal találkozik az oda látogató, az emberek többnyire németül beszélnek, a feliratok kétnyelvűek és elöl van a német szöveg. Egy kicsit olyan, mint amikor az utazó átmegy Magyarországról Dél-Szlovákiába. A különbség csak az, hogy Szlovákia magyar lakta részein elég sokan beszélnek szlovákul is, és a kétnyelvű feliratok nem annyira magától értetődőek. Itt is, ott is az Antant hatalmak általam nem kedvelt nagyjai húzták meg a határt. Lelkük rajta!

A Brenner-hágó vasúti szempontból rendkívül fontos nemzetközi útvonal. A határállomás a hágó legmagasabb pontján Brenner (olaszul Brennero) városkában található. Az állomást az FS üzemelteti, és mivel az olaszok 3000 V egyenáramot alkalmaznak a villamos mozdonyaik működtetéséhez, ezért rendszerváltó állomás szerepét is betölti. Találkozhatunk itt négy áramrendszerű Tauruszokkal, amely mozdonyok képesek mind a kisperiódusú, mind az egyenáramú rendszerben üzemelni, ezért mellőzhetőek az időrabló gépcserék. Valamikor erre jártak az ÖBB 1822-es sorozatú mozdonyai is. Normál körülmények között a vonal nagy teherforgalmat bonyolít le, de ott jártunkkor éppen vágányzár volt karbantartás miatt. Ezért csak néhány, az állomáson veszteglő személyszállító vonatot sikerült lencsevégre kapnunk, többek között az FS, szerintem meglehetősen csúnya inga szerelvényét.

Amikor átértünk Olaszországba, megelégedéssel tapasztaltuk, hogy kifejezetten jó minőségű, a közúttól teljesen elkülönített, egy idő után a forgalmas úttól messze eltávolodó vonalvezetésű kerékpárúton tekerhettünk. A meglepetés ezután ért bennünket. A bringaút befutott egy alagútba! Ilyent még nem láttam. Néhány kerékpáros kedvéért sehol a világon nem építenek alagutakat, viaduktokat, egyéb drága műtárgyakat.

Viszonylag hamar rájöttünk a magyarázatra. Egy felhagyott, kétvágányú vasút alépítményét használták fel a kerékpárút megépítéséhez. Ahogy haladtunk, az út mentén, az egykori vasút letűnt emlékei kísértek bennünket. Őrházak, állomásépület, sőt az olasz vasút jellegzetes jelzői, amelyek a jobb és a bal vágány mellett különböző alakúak. Az útnak csak az egyik oldalát (az egyik vágány helyét) aszfaltozták le, a másikat egyszerűen fehér kaviccsal szórták fel.

A környezet meglehetősen kísérteties, hiszen az épületek már düledeznek, azokat senki nem gondozza, helyenként a födém is beomlóban, falaik között fák nőnek, de az állomás kétnyelvű feliratait még egészen jó, olvasható állapotban találtuk. Az egyik magasan elhelyezett ablakból fülesbagoly pislogott ránk nagy álmos szemével.

Ha valaki autóval, vonattal vagy akár busszal utazik erre a tájra, mindezt nem láthatja, hiszen a helyszín kizárólag kerékpárral közelíthető meg. Ezért is tartottam fontosnak, hogy írjak róla. Tudom, hogy nagyon sok vasútbarát van Magyarországon, aki képes végiggyalogolni úttalan utakon, régen megszüntetett vasutak nyomvonalain, az egykori vasút emlékeit kutatva. Nekünk megadatott az a szerencse, hogy kényelmesen, kerékpáron ülve járhattuk végig egy eltűnt vaspálya vonalát, igaz, külhonban.

Az igazsághoz tartozik, hogy Magyarországon is van olyan bringaút, amely felhagyott vasút alépítményére épült. Néhány éve Somogyban túráztunk, és ott, a hetvenes években megszüntetett Kaposmérő-Középrigóc vicinális nyomvonalán haladtunk egy szakaszon, de néhány kilométer után le kellett térnünk, mert egy víztározó létesítése kapcsán vízzel árasztották el az egykori vicinális töltésének a folytatását. Ott is találkoztunk régi őrházzal, de nem egy düledező épülettel, hanem ma is szépen gondozott lakóházzal. Láttunk még néhány szelvénykarót és távíró póznákat, amelyek arra emlékeztettek, hogy valamikor vonatok kerekei zakatoltak ott, ahol most a betonozott úton kerékpárgumik surrognak.

A dél-tiroli kerékpárút a maga sajátos, romos vasúti emlékeivel, azt hiszem, egyedülálló. Érdemes megnézni! Az utóbbi időben divatba jöttek a vámpírokról, kísértetekről, vérfarkasokról és egyéb ostobaságokról szóló filmek. Csöndes éjszakákon, amikor a telihold hideg fénye megcsillan egy romos épület sötét ablaküvegén, a környező sötét fenyvesek a feltámadó gyenge szellő hatására egyet-egyet hangosan sóhajtanak, a bagoly a toronyban huhog néhányat, mielőtt vadászatra indul és sötét árnya elszáll az erdő felé, azt hiszem, remek forgatási helyszínül szolgálna. De ha már nincs vasút, maradványait használják inkább bringások, mint buta filmek készítői.