Bubi stat: minden nő és bővül: már 7 millió kilométert tekertünk közbringán a fővárosban

iho/zöldút   ·   2024.02.08. 19:55
00_molbubi_stat2023

Több mint 3,4 millió alkalommal használták a MOL Bubit 2023-ban a Budapesten biciklizők, közel 7 millió kilométernyi utat tettek meg – derült ki a BKK tavalyi évre vonatkozó összegzéséből. A társaság adatai azt mutatják, hogy a bubizók köre évről évre bővül, 2023-ban is több tízezer új felhasználó csatlakozott a rendszerhez, akik egyre több gyűjtőállomáson tudják igénybe venni a szolgáltatást.

Az elmúlt években megdőlt az a tévhit, ami szerint a kerékpározás csak szezonális közlekedési mód. A MOL Bubit használó budapestiek tavaly télen-nyáron, sőt még az év utolsó hónapjaiban is előszeretettel ültek kerékpárra: tavaly novemberben az átlagos napi utazásszám a 7 ezret is túllépte, decemberben is több napon keresztül 5 és 6 ezer feletti volt a napi csúcs, ráadásul még a leghidegebb napokban is napi több mint 2 ezerszer bérelték ki a sokak által kedvelt, jellegzetes, zöld bicikliket. Tavaly egy átlagos felhasználó – hónaptól függően – 8–11 alkalommal bubizott havonta, és jellemzően 10–15 percet töltött tekeréssel, az átlagos utazás hossza pedig két kilométer a BKK adatai alapján. A szolgáltatást a felhasználók 80–85 százaléka bérlet alapon használja, a többi felhasználó perc alapon teker.

Tavaly összesen több mint 3,4 millió MOL Bubi-bérlés történt, ami alatt közel 7 millió kilométernyi utat tettek meg a felhasználók.

A BKK igyekszik minél több fejlesztéssel kiszolgálni a növekvő igényeket: a tavalyi év során a társaság összesen négyszáz új bringát helyezett üzembe, huszonhárom MOL Bubi-állomást adott át, 2024 márciusától pedig további hat helyszínnel bővítette a kerékpárfelvevő helyszínek listáját, így hamarosan 207 állomáson lesznek elérhetők a Bubik.

Munkába és szórakozni is MOL Bubival járnak

A BKK egy korábbi felmérése szerint a többség munkába járásra használja a zöld kerékpárokat, emellett sokan intézik ügyeiket, kisebb vásárlásaikat is MOL Bubival, de kikapcsolódáshoz és a szórakozóhelyekre való eljutáshoz is sokaknak jelent alternatívát a bérelhető bicikli.

A tavaszi és nyári hónapokban a Margitsziget és környéke kiemelkedően népszerű a Bubit használók körében: 2023-ban a Jászai Mari tér és a Margitsziget volt a két legforgalmasabb MOL Bubi-állomás. Egyértelműen látszik az is, hogy a kiemelkedő kerékpáros infrastruktúrával rendelkező környékeken található, nagy forgalmú lokációkat is előszeretettel használják a bubizók, így például a kiskörúti és az Üllői úti kerékpársáv kereszteződésében található Kálvin tér, a nagykörúti kerékpársávhoz közeli Blaha Lujza tér, az Oktogon, a Rákóczi tér, valamint a Szent Gellért tér és a Batthyány tér is forgalmas.

A TOP 10 legforgalmasabb állomás forgalmi (felvétel/leadás) adatokkal együtt 2023-ban:

  • Jászai Mari tér – 115 ezer 687
  • Margitsziget – 108 ezer 378
  • Corvin sétány – 98 ezer 793
  • Blaha Lujza tér M – 91 ezer 69
  • Kálvin tér – 86 ezer 232
  • Fővám tér – 85 ezer 873
  • Oktogon – 80 ezer 852
  • Szent Gellért tér – 76 ezer 566
  • Batthyány tér – 75 ezer 91
  • Rákóczi tér – 74 ezer 560

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek