Búcsú Budafoktól

Kemsei Zoltán   ·   2016.05.06. 14:01
00kicsi

A mai Budafok kocsiszín elődjét ez a HÉV-társaság építette, még 1899-ben. A remízen kívül – az akkori szokásoknak megfelelően – erőmű is épült a telepen, amely a vontatási áramot szolgáltatta a vasút járműveinek. Az első világháború előestéjén, 1914-ben, a törökbálinti vonal átadásakor bővítették a remizt a mai formájára. A helyiérdekűt 1963. január 1-jén váltotta fel a villamosvasút, de még ebben az évben az első, korszerűnek mondható HÉV-motorvonat, az MIX prototípusa itt készült el, első próbafutásait is a 41-es vonalon, Kőérberekben, Rózsavölgyben tartották.

A BBVV kocsiszínje a forgalom megindulásakor. A képre kattintva galéria nyílik (forrás: Kubinszky–Lovász–Villányi: Régi magyar villamosok, Budapest, 2000)

A dél-budai villamoshálózat számos változását élte túl a remiz: a volt HÉV-vonalak közül a 41-es rövidült (Törökbálint, majd Budaörs helyett Kamaraerdőig), a nagytétényi 43-as pedig megszűnt. A Budai fonódó hálózat létrehozása és az 1-es villamos meghosszabbítása hozta el az immár elkerülhetetlen átépítést.

Az új kocsiszín látványterve... (forrás: BKK)

A kocsiszín 2016. május 6-án zár be hivatalosan, feladatait Baross, Kelenföld és Szépilona kocsiszínek veszik át. Az újjáépítés várhatóan egy évet vesz igénybe, a telephely legnagyobb részét teljesen elbontják, új vágányhálózat, csarnok és irodaház épül. A régi épületek közül megmarad a teljesen megújuló III. csarnok (a nosztalgiavillamosok tárolására) és a lakóépület. A vágányhálózatot optimalizálják, a forgalmi vágányok zavarása nélkül lehet majd mindenféle kocsiszíni mozgatást elvégezni, továbbá a kétirányú bekötés miatt nem lesz szükség nyílt vonali irányváltásokra sem. Az új remíz alkalmas lesz az 1-es viszonylaton közlekedő, 56 méteres CAF villamosok befogadására is.

...és vágányhálózata

A kocsiszínen kívül a Fehérvári út villamospályáját is átalakítják néhány helyen. Megszűnik (várhatóan 2016 őszén) a szintén a HÉV-korszakból örökölt Albertfalva kitérő csonkavágány, helyette egyszerű visszafogási lehetőséget építenek ki, a déli irányú megállót a Csurgói út torkolatától délre helyezik át. Budafok kocsiszín megálló mindkét irányban a lakott területekhez közelebb, a Mezőkövesd utcához költözik. A dél-budai felújítások részeként magasítják a peronokat a Fehérvári úton, a Bartók Béla úton és az Alkotás utcában, a Bartók Béla úton a kétezres évek elején épült villmospályát is felújítják. A Budai fonódó hálózat talán utolsó beruházásaként korszerűsítik az áramellátást és a felsővezetéki rendszert, ez utóbbi alkalmas lesz a visszatáplálásra is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek