Budapest-Gatwick: a Norwegian új járata

iho   ·   2013.10.17. 18:30
cim_787

A jövő nyári menetrendtől induló új járatokról tartott londoni sajtótájékoztatóján a Norwegian Air Shuttle azt is bejelentette, hogy londoni Gatwick repülőtérről 2014 tavaszától, pontosan március 30-ától Budapestre is indul heti három alkalommal Norwegian-gép: érkezés kedden és csütörtökön délután 14:45-kor, majd 30 perces fordulóidővel 15:15-kor indulás vissza Londonba. Vasárnap fél órával később, 15:15-kor érkezik és 15:45-kor száll fel a Norwegian járata Ferihegyről.

A Budapest Airport közelményben üdvözli a hírt. A Norwegian legutoljára tavaly decemberben jelentett be új járatot Budapestről, így idén a nyári menetrendben már Helsinki is elérhetővé vált Stockholm, Oslo és Koppenhága mellett. A diszkont légitársaság jelenleg heti 24 járatot üzemeltet Budapest és Észak-Európa között, a London-Gatwick repülőjárat indításával pedig közel harmincszor fordulnak meg Budapesten a Norwegian gépei.

„A mai bejelentés is jól mutatja, hogy még mindig maradt piaci kereslet a Budapest és London közötti útvonalon, a Norwegian járatai újabb alternatívát jelentenek az utasaink számára, akik London négy repülőtere (azaz Heathrow, Luton, Stansted és Gatwick) közül választhatnak” – nyilatkozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: „a Norwegian az egyik leggyorsabban növekvő légitársaság Budapesten és Európában, ezért nincs kétségem afelől, hogy az új járat hamarosan ugyanolyan sikeres lesz, mint az összes többi járat, ami a magyar és a brit fővárost összeköti.”

Bár a Norwegian diszkont légitársaságként működik, mégis számos olyan szolgáltatás elérhető a járatain, ami a diszkont szegmensben nem szokványos. A légitársaság például Európában elsőként vezette be a szélessávú vezeték nélküli internet szolgáltatást (WiFi) a repülőgépek fedélzetén. Szintén említésre méltó, hogy a Norwegian a keskenytörzsű regionális repülőgépek (Boeing 737-esek) mellé három vadonatúj, interkontinentális Boeing 787 Dreamlinert vásárolt, amelyekkel az idén elindított hosszú távú járatait szolgálja ki egyebek mellett Oslóból és Stockholmból New Yorkba és Bangkokba – emlékeztet a Budapest Airport közleménye.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek