Mire elég 50 ezer kerékpártároló Bécsben?
Semmire. Olyan népszerű lett a biciklizés az osztrák fővárosban, hogy kevés a kerékpárparkoló.
Semmire. Olyan népszerű lett a biciklizés az osztrák fővárosban, hogy kevés a kerékpárparkoló.
A kísérleti időszak 2021. június 30-án ért véget, és egyelőre nem folytatják.
Hetente már hat oda-vissza fuvart kínál Budapest és Neuss között az osztrák–német együttműködés.
A szlovákok Ausztrián és Szlovénián keresztül utazhatnak – magukkal vihetik gépkocsijukat is.
Habár a pandémiás korlátozások miatt öt hónap késéssel, de elindult az ÖBB Bécset a holland fővárossal közvetlenül összekötő vasúti szolgáltatása.
2022-ig kétmillió méhnek akar otthont teremteni létesítményei területén a bécsi tömegközlekedési vállalat, a Wiener Linien.
Németország, Csehország és Ausztria közlekedési miniszterei közös szándéknyilatkozatot írtak alá az ügyben.
A Budapest–Varsó vasútvonal egy-egy leágazással Bécset és Székesfehérvárt is bekapcsolhatja a nyugat-európai nagysebességű vasúthálózatba.
A bécsi Siemens gyárból a Škoda ostravai gyárába helyezik át végösszeszerelésre a kocsit.
A nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezet, a Consumer Choice Center 2021-ben a Bécsi Főpályaudvart választotta a második legutasbarátabb pályaudvarnak Európában, a versenyt Lipcse pályaudvara nyerte.
A hétkocsis szerelvények 2022 végétől közlekednek Ausztriából Olaszország felé.
Márciusban és áprilisban hazánk vasútvonalain tesztelik az új ötkocsis cseh szerelvényeket. Az utasok majd a Metropolitanokon próbálhatják ki ezeket, ha minden jól megy.
Bécs térsége, továbbá Burgenland, Alsó- és Felső-Ausztria, Stájerország, Karintia és Salzburg tartományok is kapnak a korszerűsítésekből.
Életbe lép az alibi „járványügyi menetrend”, orosz kézbe kerül a Dunakeszi Járműjavító, pörög a balatoni forgalom.
Az osztrák fővárosban a hetvenes évek óta mérik a levegőminőséget. Bécs számos intézkedéssel érte el azt, ami tíz éve még elképzelhetetlen volt.