Télfrász a keleti parton
Egyre több az apró jégtábla a Hudson folyón: New York nagyon fázik.
Egyre több az apró jégtábla a Hudson folyón: New York nagyon fázik.
ÁSZ-közlemény a keszthelyi kikötőeladásról: az ellenőrzésük nem helyettesíti a belső ellenőrzést. Azt egyébként sem lehet csak úgy „megrendelni”.
A „rágalmak mielőbbi eloszlatása” érdekében vizsgálatot kezdeményez Keszthely önkormányzata minden lehetséges fórumon: kéri az Állami Számvevőszék és az ügyészség teljes körű ellenőrzését, és új vizsgálatot kezdeményez a kormányhivatalnál is.
Próbaúton borult a Jangcéba a vontató, huszonketten meghaltak.
A Balaton jegesedése miatt nem jár a komp Szántód és Tihany között.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az eddigi nyolc helyett tizenöt cég felett gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat – az erről szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
„Föltámasztják” a leghosszabb, kanyargós Duna-ágat. Elsősorban az élővilág miatt fontos a mederkotrás.
Szombaton üzemkezdettől áll helyre a forgalom a 23-as vonal Lenti és Rédics közötti szakaszán.
Mohács és Budapest között nemcsak busszal lehet átszállás nélkül utazni. Hanem a vízen is, egy „madárral”.
Ikarus 55-ösök, UV-k, HÉV-ek és távolsági vonatok, a Körös, a Kossuth dunai hajók és néhány szándékosan vagy éppen véletlenül lefotózott ember: közlekedési pillanatok 1956-ból és 1957-ből.
Zúzódásokkal és kartöréssel szállították kórházba annak a vaporettónak az utasait, amely Velence egyik központi csatornáján egy másik hajónak ütközött.
Közel egymilliárd forintból felújítják a komáromi teherkikötőt, modernizálják a hajók és tehergépkocsik átrakási rendszereit.