Gyönyörű lett a Dunaferr tolóhajója!
Sikeresen befejeződött a Dunaferr Péter névre keresztelt kikötői rendezőhajójának átfogó felújítása.
Sikeresen befejeződött a Dunaferr Péter névre keresztelt kikötői rendezőhajójának átfogó felújítása.
A forgalomba állításra viszont még hónapokat kell várni a felépítmények visszaszerelése miatt.
Szent Benedek köti össze az északi és a déli partot: Balatonfenyvest és Szigligetet.
A Balatoni Hajózási Zrt. a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait.
Örömhír: több év után már nem kora délután, hanem újra életszerű időpontban, 17:00-kor indul vissza a hajó Visegrádról Tahin, Leányfalu és Szentendrén át Budapestre!
Ismét bárka dolgozik a Lánchíd lábánál, erről emelik a helyükre a hiányzó műemléki elemeket, vasöntvény konzolokat és mellvédeket.
Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabály-módosítást szeretne.
Megszüntette a Duna–Odera–Elba csatorna tervezett megépítésével kapcsolatos területek zárolásáról hozott korábbi döntéseket a cseh kormány.
Több mint 300 millió forintos fejlesztéssel bővíti paksi kikötőjében a rakodó kapacitását a gabonakereskedelemmel foglalkozó Sygnus Kereskedelmi Kft.
A hétvégén zárult, 176. balatoni hajózási szezonban több mint kétmillióan utaztak a Balatoni Hajózási Zrt. járatain, nőtt az utasok száma a menetrendi hajókon és a kompon is tavaly óta.
A folyam magyarországi szakaszán hajózás biztonságát, a vízi út kihasználtságát csak a változásokat azonnal követő, pontos hajóút-kitűzéssel lehet megoldani.
Visszatértek a hajók az átkelőhöz, hogy kiemeljék a folyómederben eddig rejtve maradt, többek között a II. világháború végén felrobbantott híd maradványait. De találtak egy hatalmas bombát is, emiatt hétfőn komoly korlátozások lesznek.
Augusztus végéig tíz százalékkal nőtt a személyhajók forgalma, húsz százalékkal többen váltottak jegyet séta- és programhajókra, és hat százalékkal többen utaztak a kompon, mint tavaly.
Az idei, 176. hajózási szezonban július közepéig 1 millió utast szállítottak a Balatoni Hajózási Zrt. személyhajói és kompjai, tavaly ezt két héttel később érte el az idén is rekordforgalomra számító társaság.
A Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a balatonfüredi önkormányzat beruházásában valósult meg.