Vízre bocsátották az Erebe kitűzőhajót Nyergesújfalun
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízre bocsátotta Nyergesújfalun új kitűzőhajó flottájának második tagját, amely az Erebe nevet kapta.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízre bocsátotta Nyergesújfalun új kitűzőhajó flottájának második tagját, amely az Erebe nevet kapta.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet megjelentette időközi jelentését: részletesen leírják a történteket.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló június 22-étől június 28-áig.
A több mint hétmilliárd forintos projekt novemberre tervezett befejezésének határideje azonban csúszhat.
Hajóra emelték és szállításra készítették elő a Déli összekötő vasúti Duna-híd első elemét. A Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködésében készülő Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld állomások közötti szakaszának építésére pedig megszületett a jogerős vasúthatósági engedély is.
Őszre halasztotta a bíróság a Hableány-ügy tárgyalását, akkor kezdődhet meg a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának pere; a férfi a vád szerint felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi balesetért.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló május 18-ától május 24-éig.
A járványügyi helyzethez igazodva a hagyományos húsvéti kezdés helyett idén pünkösdkor, május 30-án indítja első menetrendi és sétahajójáratait a Bahart.
Elkészültek a Balatonon közlekedő hajók koncepciótervei, hamarosan indulhat a közbeszerzés amelynek köszönhetően a Balatoni Hajózási Társaság európai színvonalú hajózási feladatokat láthat el.
A kormány még két éve döntött arról, támogatja a nyaralóhajó-turizmust. Az ilyen hajók bérbeadására, valamint használatára, a vezető elméleti és gyakorlati oktatására vonatkozó szabályok most jelentek meg a Magyar Közlönyben. Ez a hatósági ügyintézés szempontjából nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházás.
Ez egyben a folyó legnagyobb úszóműve: Tápén rakták össze, onnan „saját lábán” érkezett meg a „munkahelyére” – 300 millió forintból készült, uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert rá Szeged.
Március 19-étől, csütörtöktől a járványveszély elmúltáig bezárnak a BKK ügyfélközpontjai, amelyek forgalma az elmúlt napokban minimálisra csökkent. A tizennégy fővárosi értékesítési pont kiesésével jegyek, bérletek továbbra is megvásárolhatók mintegy 370 automatából, kilenc továbbra is nyitva tartó pénztárban; vonaljegyet, gyűjtőjegyet pedig számos viszonteladónál is lehet venni – az értékesítési pontok megtalálhatók a BKK térképes pontkereső felületén.