Vízen a Déli összekötő hídelemei

iho/hajózás   ·   2020.05.30. 09:00
duna-hid_uszalyon0

A Déli Körvasút fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat tudjon bejönni az agglomerációból Budapestre, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén nagyobb szerepet vállalhasson, versenyképessé válhasson Budapest közlekedésében. Ilyen nagyságú és jelentős vasútfejlesztés Budapest belső területén több mint 100 éve nem történt és ez hosszú évtizedek óta az első olyan vasúti beruházás, amely Budapesten belül új megállókkal és sűrűbb vonatokkal az ingázók mellett a városban közlekedők hasznát is szolgálja.

Kattintson képünkre, galéria nyílik! Nézze meg a hídelem beemelését (fotók: NIF)

A fejlesztés eredményeként a szakaszon az elővárosi vonatok 10–15 percenként járhatnak majd, összekötve az érdi, budaörsi és környező budai agglomerációt, Budafok-Nagytétényt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, a Soroksári út térségét és a Déli Városkaput, valamint a Népliget térségét Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval. A projekt révén Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén légszennyezéstől mentesülhet.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa 2020. február 27-én tartott ülésén a Budapest és a kormány egyetértésre jutott abban, hogy e vasútfejlesztés a közlekedési, klímavédelmi, környezeti hasznok miatt érdemes a támogatásra és megvalósításra. A Déli Körvasút fejlesztése során tehát nem csak a vasúti terület, hanem a környezete is megújul a Fővárossal és az érintett kerületekkel történő együttműködés alapján, kiemelten figyelve a helyben élők igényeire, a zaj- és rezgésvédelemre, valamint a zöldterületek megújítására.

A Déli Körvasút fejlesztésének első, már épülő üteme a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése. A híd építésének fontos állomásaként hajóra emelték az első hídelemet, amely hozzávetőlegesen 20 méter hosszú és több mint 80 tonna össztömegű. Hamarosan további három hasonló elemet emelnek a bárkára, amelyeket 80 méter hosszú egységgé állítanak össze. Az 510 méter hosszú hídhoz ilyen úsztatási egységenként úsztatják az elemeket itt, emelőbárkákra rakják, majd várhatóan 2020. harmadik és negyedik negyedévben emelik a helyére. A további elemek gyártása és a szerelési egységek összeállítása folyamatos, a híd környezetében is zajlanak az előkészítő munkák.

A híd kivitelezésével párhuzamosan zajlik a kapcsolódó szakaszok fejlesztésének előkészítése is a BFK és a NIF együttműködésében. Az elkészült tervek alapján Déli Körvasút következő, Ferencváros és Kelenföld állomások közötti teljes szakasz vasúti létesítményeire vonatkozóan május közepén újabb engedélyt adtak ki. A megvalósításhoz szükséges további előkészítések folyamatosan zajlanak.

A Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság végzi nettó 35 milliárd 921 millió 393 ezer 827 forint értékben.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek