Románia folytatná a Duna–Bukarest-csatorna építését
A projekthez azonban csak tizenhat év múlva kezdhetnének a rendkívül magas költségek miatt.
A projekthez azonban csak tizenhat év múlva kezdhetnének a rendkívül magas költségek miatt.
Esztergomban, a Duna és a Kis-Duna találkozásánál lévő kikötőben turistaközpontot tervez a városgazdálkodást végző Strigonium Zrt. az állami tulajdonú Mahart-Passnave Kft.-vel közösen.
Több mint egy éve ingázik, napjában huszonnyolcszor: az Ar vag Tredan kompnál kevés környezetbarátabb jármű létezik.
Befejezéséhez közeledik az Európai Unió South East Programme és Magyarország társfinanszírozásával 2012 áprilisában létrejött GIFT- (Green Intermodal Freight Transport) projekt. Ennek részeként áruszállítási szempontból teszteltek Magyarországon áthaladó közlekedési folyosókat. Írásunk második részében ezeknek a részletes eredményét közöljük.
Az elmúlt öt év legjobb főszezonját zárta a Balatoni Hajózási Zrt.
Színes programokat tartanak szombaton Siófokon, ahol első alkalommal a nagyközönséget is várják a balatoni hajózás napján.
Hétfőtől őszi menetrend szerint közlekednek a személyhajók.
Mederkotrással javítják a hajózás feltételeit a Dráván, a szeptember végétől április közepéig tartó munkákra mintegy százmillió forintot költenek.
Igen, ez bizony az... Itt is, mindenhol...
Hétfőtől az utóidényre érvényes menetrend szerint közlekednek a balatoni hajók, és a komp is rövidebb ideig jár Szántód és Tihany között.
Akkor is irány a víz! Hajózni ugyanis rossz időben is lehet, sőt!
Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google. Novemberben már tuti látható lesz minden a vízről is.
Ha (elsősorban tiszai) holtágainknál kirándul akarva akaratlanul is találkozhat vele. Imád ott lenni a strandolók, kirándulók, horgászok nagy bánatára.