Lapátos ember blues
Megkezdődött az új nyugati kiskörút kivitelezésének második üteme Debrecenben.
Megkezdődött az új nyugati kiskörút kivitelezésének második üteme Debrecenben.
Európai uniós támogatással vasúti biztosítóberendezéseket előkészítő és összeszerelő csarnokot építettek a zagyvarékasi telephelyen.
A közlekedés fejlesztése a 2014–2020-as uniós pénzügyi ciklusban a gazdaság élénkítését, a versenyképesség növelését, a foglalkoztatás bővítését szolgálja, az időszak egyik nagy nyertese pedig a vasút.
Öt új repülőtér és három új vasútvonal megépítését hagyták jóvá Pekingben, a beruházásokra 150 milliárd jüant (6 ezer milliárd forintot) szánnak.
Egymilliárddal olcsóbban csinálják meg, ez döntött.
A miniszterelnök azt ígérte: 2018-ig megkétszerezik a pályák hosszát 2023-ig pedig jelentősen átalakítják az infrastruktúrát.
A beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával készül.