Megújult az utastájékoztatás a kelenföldi metróállomásnál
A felújított felületeken már a járatszámok és a célirányokat mutató táblák is megjelennek. Hamarosan az aluljáróban lévő információs táblák is megújulnak.
A felújított felületeken már a járatszámok és a célirányokat mutató táblák is megjelennek. Hamarosan az aluljáróban lévő információs táblák is megújulnak.
Pótlóbusz közlekedik a Puskás Ferenc Stadion és a Népliget között pályakarbantartás miatt az első két novemberi hétvégén.
Budapest mellett Berlin, London, Bécs közlekedési cégei is tagjai annak a testületnek, ami két évre elnökévé választotta Walter Katalint, a BKK vezérigazgatóját.
November 2-ától indul a Nyugati téren és a Jászai Mari téren a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása.
A 2019-es Budapesti Mobilitási Terv átdolgozását a BKK végezte el szakmai és civil szervezetek bevonásával, valamint a kérdőíves társadalmi egyeztetések eredményeit figyelembe véve.
2025-től. Elektromos busszal végzett közforgalmú járatüzemeltetésre Magyarországon most először indult közbeszerzési eljárás.
Október 30. és november 3. között munkanapokon a BKK járatai az iskolaszünet idején érvényes menetrend szerint közlekednek, november 1-jén az ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi menetrendet kell figyelni.
Fontos felmérésnek lehetnek részesei azok az utasok, akik letöltik és használják a FAIRTIQ alkalmazást a BKK felkérésére.
Ma már semmi sem történik véletlenül a budapesti közlekedésszervezésben. A BKK adatbányászokkal és több ezer mérőműszerrel dolgozik azon, hogy ügyfelei ne csak az aktuális forgalmi helyzetet, hanem a jövőt is tisztán lássák.
Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából több rendezvényt is tartanak Budapesten, amelyekhez kapcsolódóan forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani.
Visszatérhettek a buszok, miután a vizsgálatok azt igazolták, hogy biztonságosan használható az építmény.
A jövő közlekedéssel foglalkozó szakemberei ismerkedhetnek meg a Budapesti Közlekedési Központ működésével a cég pályaorientációs napján, október 18-án.
Következő üteméhez érkezik a XXII. kerületi Tóth József utca, Kossuth Lajos utca, Nagytétényi út és Mária Terézia utca csomópontjában készülő körforgalom építése, ezért október 13-ától, péntektől módosul a jelenlegi forgalmi rend a környéken.
A főváros több pontján kedvezően változhatnak a lámpaprogramok, köszönhetőn BKK, a Budapest Közút és a Google közös projektjének.
Szigorú kiválasztási folyamat után hamarosan húszan kezdik meg az ArrivaBus képzési programját, ők leghamarabb 2024 januárjában állnak majd a fővárosi közösségi közlekedésben munkába.