Első hét az új tarifarendszerben: vesszük a bérleteket és a napijegyeket
Március 1–7-éig harminchét százalékkal ugrott meg az értékesítés a februári azonos időszak adataival összevetve.
Március 1–7-éig harminchét százalékkal ugrott meg az értékesítés a februári azonos időszak adataival összevetve.
A fejlesztésnek köszönhetően gyors és kényelmes metrókapcsolatot kaphatnak majd a Gloriett- és a Szent Lőrinc-telepen élők, de jelentősen könnyebben és rövidebb idő alatt lehet majd a Havanna-telepről is elérni az M3-as metrót. A fejlesztés előkészítése uniós forrásból valósul meg.
Megjött a tavaszias idő, sokan veszik igénybe a fővárosi közbringarendszert: februárban átlagosan napi közel hétezerszer bérelték ki a zöld bicikliket, ami a tavalyi érték duplája.
Az árcsökkenés miatt a BKK – szem előtt tartva a fővárosban és az agglomerációban közlekedő utasok érdekeit – időarányosan kompenzálja azokat a magánszemélyeket, akik az elmúlt hónapokban már előre megváltották az éves, a szemeszter- vagy a negyedéves bérletüket.
A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV–Volán-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert.
Az 4-es, a 6-os és az 1-es villamosok, illetve a 151-es autóbuszjáratokon zajló akciók során több embert elfogtak, hármat előállítottak.
Jön a még olcsóbb Budapest-bérlet és a kölcsönös bérletelfogadás.
A fővárosi közlekedési társaság feltételes közbeszerzési eljárást indított legfeljebb 160 trolibusz vásárlására. Első körben negyvenet vennének.
Kétharmaduk havonta átlagosan 19 napon veszik igénybe a BKK szolgáltatásait, az utazók harminc százaléka pedig akár napi négyszer is felszáll valamilyen BKK-járműre.
A társaság adatai azt mutatják, hogy a bubizók köre évről évre bővül, 2023-ban is több tízezer új felhasználó csatlakozott a rendszerhez, akik egyre több gyűjtőállomáson tudják igénybe venni a szolgáltatást.
Elkezdődhet a kisföldalatti meghosszabbításának, az Újbuda és Újpest közötti villamosvonalak összekötésének, a dél-pesti villamosgyűrű bővítésének és a 42-es villamos fejlesztésének előkészítése. A BKK a 2021–2027 közötti EU-s költségvetési ciklus keretében szerdán benyújtotta az első, 10 milliárd forint összegű támogatási kérelmét.
Az újpesti térség közösségi közlekedésének hálózatfejlesztése volt a téma a legutóbbi lakossági fórumon.
Hat állomással bővül 2024 márciusától a MOL Bubi közbringarendszer. Az új kerékpárfelvevő helyszínek a XI. és a XIII. kerületben lesznek.
A Budapesti Közlekedési Központ a társadalmi egyeztetésen beérkezett észrevételek alapján, a XVII. kerületi önkormányzattal is egyeztetve fejleszti a Rákosmentét érintő buszjáratokat. A társaság idén több kerületben is járatsűrítéseket és hálózati fejlesztéseket tervez.