Két nap alatt 62 autóst büntettek meg a buszsáv használata miatt Budapesten
Kétnapos célzott ellenőrzésen szabták ki helyszíni a bírságokat.
Kétnapos célzott ellenőrzésen szabták ki helyszíni a bírságokat.
Új időszámítás kezdődik a tarifareformmal március elsejétől a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedésben, az utazók az új rendszer nyertesei – Karácsony Gergely főpolgármester szerint.
A Budapest-bérlet érvényes marad a főváros egész területén a BKK, a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. Emellett a Pest megyei havi vármegyebérlet és a havi országbérlet is érvényes lesz a BKK járatain március 1-től.
Az első példányok már idén ősszel megérkeznek Budapestre: 2022 novemberében a húsz rövid, tavaly márciusban pedig a fennmaradó huszonhat rövid és öt hosszú járművet is megrendelte a főváros a spanyol gyártótól.
Idén hónapról hónapra, folyamatosan bővülnek az utazási lehetőségek, elsősorban a külsőbb kerületekben élőknek. Ezeket a fejlesztéseket egyrészt a megrendelt összkapacitás növekedése, valamint a megváltozott utazási igényekhez igazodó új menetrendek teszik lehetővé.
Az év utolsó hónapjában átlagosan napi négyezerszer utaztak a közbringákkal, a napi rekord pedig több mint hatezer volt 2023 decemberében.
Az átalakult utazási szokásokhoz igazítja menetrendjét a BKK: január 19-étől a hétfői és pénteki napokon csúcsidőben több sűrűn közlekedő járat menetrendje kis mértékben változik.
Január 19-étől, péntektől fokozatosan új rendszert vezet be a BKK. Húsz óra után – a Rákóczi úton közlekedő járatok kivételével – a járművezetők a felszálláskor ellenőrzik az utazási jogosultságok meglétét.
A BKK idén is közölte a 2023-as legnagyobb egyösszegű pótdíj-befizetéseit.
Biztonságosabban és kényelmesebben lehet kerékpározni a II., a III. és a XIII. kerület közlekedését meghatározó, európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztéseknek köszönhetően.
Egy rövid közleményben a kormány kimondatta a közlekedési társasággal: eszük ágában sincs megtartani a jól bevált Budapest-bérletet, a tarifaközösséget. Az új rendszerük kidolgozásáig marad csak érvényben a mostani rendszer.
Szilveszter éjszaka számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik.
A BKK olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely megőrzi a jelenlegi tarifarendszert.
Változott a közlekedési rend a Blaha Lujza tér környezetében: a tér felújítása előtti forgalmi rend lépett életbe a Márkus Emília utcában és a Stáhly utcában annak köszönhetően, hogy a kívül-belül megújuló Corvin Áruháznál újabb területeket kaptak vissza a közlekedők.
Biztonságosan használható új kerékpárutak és -sávok, valamint a gyalogos közlekedés feltételeinek javulása teszi könnyebbé a közlekedést a X. kerületben.