Egyelőre mégsem indulnak el a vonatok Szabadka és Újvidék között
Eredetileg november 23-a lett volna a céldátum, az újvidéki állomás előtetőjének leomlása miatt azonban december 8-ára halasztották – végül ebből sem lett semmi.
Eredetileg november 23-a lett volna a céldátum, az újvidéki állomás előtetőjének leomlása miatt azonban december 8-ára halasztották – végül ebből sem lett semmi.
Befejeződtek a teljes átadás előtti tesztek, a Budapest–Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszán egy évvel a magyar rész előtt indulhat a forgalom.
Ezt nyilatkozta Aleksandar Vučić szerb államfő, miután Belgrádból a vajdasági városba érkezett a Budapest–Belgrád vasútvonal felújított szerbiai részén közlekedő próbavonatán.
A Deutsche Bahn Vectronja hasít majd fel és alá, miután a kivitelező jóval a határidő lejárta előtt átadta a megrendelőnek a 108 kilométeres, tetőtől talpig felújított, 200 kilométer per óra sebességre engedélyezett vasútvonalat.
A napokban elkezdődtek a próbamenetek a felújított pályán, egyelőre még csak az állomás és a Belgrád felőli bejárat között.
Kitűzték az indulás napját, november 25-én már élesben veszik fel a forgalmat Újvidék és Szabadka között.
A terelt tehervonatok mindig izgalmas fotótémák. Az évek óta tartó kínai projekt keretein belül megvalósuló BuBe, azaz Budapest–Belgrád vasút kivitelezése mellett a teherforgalom nem állhat le. Így a vonatok kénytelenek alternatív útvonalon közlekedni – szerencsére.
Az Újvidéktől Szabadkáig vezető, emelt sebességű vasút megépítése után a bánáti vasútvonalat is korszerűsítik, felgyorsítják a Belgrád–Šid vasút újjáépítési munkálatainak előkészületeit, továbbá kezelésbe veszik a Verbásztól Zomborig tartó szakaszt. De mi a helyzet a 150-esen?
Megérkezett a kínai CRRC Changchun (Csangcsun) vasútijármű-gyártó cég első villamos motorvonata a szerb vasútra. Az EMU négy további társával egyetemben az Újvidék–Szabadka vonalon közlekedik majd, akár óránként 200 kilométer per órás sebességgel.
Megbontottak egy újonnan létesített áthidalást a Budapest–Belgrád – onnan nézve: Belgrád–Budapest – vasútvonal építkezésénél, Kishegyes határában.
Az 52 méter hosszú acélhíd a Duna-Tisza-csatorna fölött vezeti át a vasútvonalat. Az első hídszerkezet elkészült, múlt csütörtökön statikus próbaterhelésnek vetették alá.
Megbontottak egy újonnan létesített áthidalást a Budapest–Belgrád – onnan nézve: Belgrád–Budapest – vasútvonal építkezésénél, Kishegyes határában.
Gőzerővel folyik a munka a kelebiai vasút újjáépítésén a fővárosközeli területeken is.
Miközben a közelmúltban megemlékeztek az egy éve átadott Belgrád–Újvidék, nagy sebességű vasútvonal átadásáról, kiderült, hogy még a jövő év vége előtti határidőnél korábban elkészülhet az Újvidék–Szabadka szakasz is a Vajdaságban, mivel a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak.
Megnéztük, hogyan halad a határforgalom Szeged alatt. Nem sok vonatot láttunk.