Nem áll jól a kizöldítéssel a tengerhajózás
Az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége jelentésben tisztázta: ilyen ütemben haladva nem lesz 2030-ra szén-dioxid-mentes az alágazat öt százaléka.
Az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége jelentésben tisztázta: ilyen ütemben haladva nem lesz 2030-ra szén-dioxid-mentes az alágazat öt százaléka.
Ezekkel a szavakkal zárta Lázár János az európai uniós közlekedési miniszterek informális tanácsának találkozója utáni sajtótájékoztatót. Ezen a fórumon is Európa versenyképessége volt a központi téma.
A Stadlerrel kötött, összesen akár százhúsz motorvonat beszerzését lehetővé tevő keretszerződésből első körben tizenhat szerelvényt hívott le az ÖBB.
A dokumentum összefoglalja a technikai párbeszéd három ülésén tett észrevételeket, és áttekintést nyújt a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény hosszútávú céljainak elérése érdekében tett kollektív előrehaladásról.
Az első nettó zéró emissziójú transzatlanti járat még ebben az évben elindul az Egyesült Királyságból.
A Midlands Connect szubnacionális közlekedési szervezet vasúti stratégiáért felelős vezetője, Richard Mann elmagyarázza, hogy milyen különböző módokon lehet a vasút szén-dioxid-mentessé tételét megvalósítani Közép-Angliában, és hogy a Midlands hogyan képes megfelelni az ezzel járó kihívásoknak.