Több telephelyen is napelemeket telepít a ČD
Az energiahatékonyság növelése érdekében tetőkre, illetve szabad telkekre is szerelnének napelemeket, sőt egy akkumulátoros energiatároló berendezés is tervben van.
Az energiahatékonyság növelése érdekében tetőkre, illetve szabad telkekre is szerelnének napelemeket, sőt egy akkumulátoros energiatároló berendezés is tervben van.
Öt telephelyen cserélik ki a nyílászárókat, a világítást, hőszigetelik az épületeket, és napelemeket szerelnek fel a tetőre – ezzel évente jelentős költségmegtakarítást érnek el.
A DERKE sajtóközleményt adott ki az utasok észrevételeiről a járatok csökkentésével kapcsolatban.
Ráadásul már november 14-étől csökkenti a villamosok, trolik és egyes buszok járatsűrűségét a DKV.
A Cseh Vasutak hatvan villamos motorvonat egység beszerzésére írt ki pályázatot, amik belföldi gyorsvonatokon közlekednek majd.
Olvasónk a vasúti közlekedést energetikai szempontból elemzi a mozdonytól a pályáig, bemutatva, hogy a vasút a legzöldebb közlekedési ágazat a szárazföldön.
Több mint százezer elektromos és hibrid autót adtak el. Ezzel átlépték az álomhatárt.
Sorozatunkban egy cseh tanulmány alapján elemezzük a közlekedésben üzemanyagként felhasználható különböző energiaforrásokat.
Az új hajtással és generátorral jelentős energiamegtakarítás érhető el. Még kerékpárszállítót is kapott a jármű!