Rezsispórolás Debrecenben: januártól leáll a teljes trolihálózat

Károly Szabolcs   ·   2022.11.08. 11:00
dkv_solaris_troli

Ráadásul már november 14-étől csökkenti a villamosok, trolik és egyes buszok járatsűrűségét a DKV.

Drasztikus módon reagál a hajdúsági megyeszékhely helyi tömegközlekedését üzemeltető vállalat az idei év során durván emelkedő üzemanyag- és energiaárakra, valamint az inflációra: az úgynevezett optimalizált menetrend második ütemeként látványosan megnyirbálja a járatok gyakoriságát.

A DKV közleménye szerint az üzemanyag beszerzési ára 2021-ben 86 százalékkal növekedett, ráadásul az elektromos energiáé 2023-ban az idei két és félszeresére nő. A társaság kiemelte: az áremelkedés miatt dolgozókat nem kell elbocsátani, a menetrendi módosításokat is leginkább csúcsidőszakon kívül hajtják végre.

Az energiahasználat mérséklését célzó intézkedések részeként már november 14-én, hétfőn üzemkezdettől csökkentik a kínálatot két villamos-, öt trolibusz- és húsz autóbuszvonalon.

Villamosok

Az 1-es és a 2-es villamosjáratok száma csúcsidőn kívül lényegében megfeleződik: a követési idő munkanapokon csúcsidőn kívül az eddigi hat–nyolc perc helyett 12–15, szabadnapokon és munkaszüneti napokon pedig nyolc–tíz perc helyett 15 perc lesz.

Trolik

A 3-as troli csúcsidőn kívül, szabadnapokon és munkaszüneti napokon 15 helyett 30 percenként fog közlekedni, csúcsidőszakban pedig minden második járat rövidített útvonalon, a Segner tér és a Kassai úti forduló között jár majd. A 3A jelzésű trolik november 14-ével leállnak.

A 4-es trolik csúcsidőszakon kívül 15 helyett 30 percenként közlekednek a Segner tér és a Dobozi lakótelep között.

Az 5-ös és 5A jelzésű trolibuszok csúcsidőszakon kívül, szabadnapokon és munkaszüneti napokon az eddigi 15 perc helyett 30 percenként közlekednek.

Az utasok a trolik helyett a Köztemető–Kassai út–Csapó utca–belváros útvonalon igénybe vehetik a 22-es, 22Y, 24-es és 24Y jelzésű buszjáratokat, a belváros és a Dobozi lakótelep között pedig a 19-es buszt.

Autóbuszjáratok

A kínálatcsökkentés a buszvonalakat is jelentősen érinti: a 12-es, 14-es, 19-es, 23-as, 23Y, 25-ös, 25Y, 30-as, 30A, 34A, 35A, 35YA, 36A, 41-es, 42-es, 43-as, 44-es, 45-ös, 47-es és 47Y járatok esetében ritkul a követési idő, főként a hétvégi és a csúcsidőszakon kívüli időszakokban.

A 19-es autóbusz csak a Vincellér utca és a Sámsoni út között közlekedik.

A 43-as busznál a reggeli csúcsidőszak utazási igényeinek megfelelően változtattak a menetrenden.

A Józsa külvárosba közlekedő járatok szabadnapokon és munkaszüneti napokon 34R, 35R, 35YR és 36R jelzéssel a józsai külső végállomások és a Doberdó utca között közlekednek. Tanítási időszaki munkanapokon a 36Y helyett 36R jelű buszok fognak járni, a jelenlegivel megegyező menetrend mellett.

Debrecen-Józsa és a belváros között – átszállással – a 2-es villamoson felül a 10-es, 10Y, 15-ös, 15Y, 22-es és 24-es buszjáratokat lehet majd igénybe venni.

Kegyelemdöfés a trolihálózatnak

A legnagyobb pofont január 1-jével kapja a debreceni helyi közlekedés: az összes trolibuszjáraton autóbuszok veszik át a szerepet, ezzel leáll a város 37 és fél éve üzemelő trolihálózata.

A kibocsátásmentes, környezetbarát villamosok sem ússzák meg a további ritkítást: a hétvégéken mindkét villamosvonalon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat. Tanítási szünetben munkanapokon a 2-es vonal Doberdó utca–Kálvin tér–Doberdó utca szakaszán pótlóbuszok fognak közlekedni, az 1-es villamos viszont teljes útvonalon jár a Nagyállomás és az Egyetem között.

In memoriam debreceni troli?

A debreceni trolihálózat 1985. július 2-án indult el a Segner tér–Petőfi tér (jelenleg Nagyállomás)–Wesselényi út–Kassai út–MGM (jelenlegi Kassai út megálló) útvonalon közlekedő 2-es viszonylattal, melyet 1986 szeptemberében a Köztemető főkapuig hosszabbítottak meg.

1988. október 3-ával hozták létre a Segner tér–Széchenyi utca–Kossuth utca–Burgundia utca–Csapó utca–Kassai út–Köztemető útvonalon járó 3-as viszonylatot.

1995-ben tovább bővült a hálózat a 4A viszonylattal, mely a Segner tértől a Kossuth utcáig a 3-as vonalát használta, majd onnan a Faraktár utcán át érte el a Dobozi lakótelepet. A viszonylatot 1999. december 31-én leállították, a lakótelepet onnantól a 28-as autóbuszvonal meghosszabbításával szolgálták ki.

A debreceni trolihálózat 37 és fél évet követően lehet, hogy végleg leáll 2022. december 31-én (kép forrása: Wikipedia)

A városrészt a kétezres évek elején a Debreceni Egyetem kampuszait összekötő 3E trolijárat létrehozásával kapcsolták újra vissza a trolihálózatba: a Segner tértől a Kossuth utcán át az Egyetemig (és vissza) közlekedő járatok az egyetem főépülete és a Kassai úti campus között felsővezeték nélküli útvonalon jártak, az újonnan beszerzett Ganz–Solaris Trollino 12 típusú trolibuszoknak köszönhetően, melyek egy részét kiegészítő dízelüzemmel is ellátták, így önjáró üzemmódra is alkalmasak. A viszonylat 2011. március 31-én állt le.

A Dobozi lakótelepet kiszolgáló 4-es viszonylaton tíz év szünetet követően, 2010. július 12-én indult meg újra a forgalom, a járatok a Segner tértől a Kossuth utcán érintve jutottak el a jelentős lakossággal bíró városrészig.

Története során a 2-es vonalon több változás is bekövetkezett. 2009. január 1-jével az útvonal minimális módosításával a viszonylat elérhette a Dobozi lakótelepet is. 2010. július 12-e és 2011. március 31-e között 2D jelzéssel rövidített betétjáratok közlekedtek a Segner tér és a Dobozi lakótelep között. A 2-es villamosvonal 2014. március 1-i elindulását követően 5-ösre számozták át a 2-es trolit.

A 2-es és 3-as vonalakon eleinte a Szovjetunióban, a Zavod imenyi Urickovo trolibuszgyár által épített, 12 méter hosszú ZiU–9-es szóló kocsik szállították az utasokat. A járművekből 34-et vásároltak újonnan, a budapesti BKV-tól pedig három használtat vettek át. A nagyobb utaskapacitás érdekében 1991-ben öt Ikarus 280T csuklós trolibusz érkezett, melyek 400–404 pályaszámokon álltak forgalomba.

A szovjet ZiU-k sokáig a debreceni troliközlekedés meghatározó járművei voltak (fotók: Ács Attila)

A legnagyobb fejlesztésre 2005-ben került sor. Ekkor öt csak felsővezetékes Ganz-Solaris Trollino 12 (341–345 pályaszámcsoport), és további öt, kiegészítő dízelmotorral is ellátott Trollino 12D szóló kocsi (371–375) állt üzembe. A járművek mindegyike alacsonypadlós kivitelű, ezzel a mozgássérülteknek, az időseknek vagy a babakocsival közlekedőknek is egyszerűbbé vált a városi közlekedés. 2007-ben egy fehérorosz gyártmányú MAZ 103T kocsival (346), valamint további tizenegy önjáró, már Ganz-Škoda-Solaris Trollino 12D–2 típusú trolibusszal (376–386) frissült a flotta.

A járművek közül a napi forgalomban a Solarisok mindegyike részt vesz, továbbá az egyetlen MAZ és szükség esetén egy Ikarus csuklós. Két ZiU-t (9-323, 9-328 pályaszámok) nosztalgiaüzem céljából megőriztek.

Habár a troliflotta nem kifejezetten számít korosnak, értesüléseink szerint a kocsik jó részének erősen leromlott a műszaki állapota, így a hálózat jövőbeli újraindítása erősen kérdésessé vált.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek