Studenka-utódokat keres a ČD
Kétszáz hibrid motorvonatot venne a Cseh Vasutak, előzetes piaci konzultációt hirdettek az ügyben.
Kétszáz hibrid motorvonatot venne a Cseh Vasutak, előzetes piaci konzultációt hirdettek az ügyben.
Az Alstomnak két gyárától kell megválnia azért, hogy engedélyezzék a fúziót a kanadai Bombardier vasúti járműgyártó üzletágával.
A Dunakeszi Járműjavító új tulajdonosa száz napja vette át az irányítást. Leltár.
Megkezdődik a CLA 250 e Coupé és a CLA 250 e Shooting Brake modellek gyártása, ezzel a kompakt járművek szegmensében hat modellre bővül a gyártó Plug-in hibrid-kínálata.
A felek elsőnek a tervezett IC+-vezérlőkocsikhoz fejlesztenek ki közösen forgóvázakat.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló június 8-ától június 14-éig.
Elkészült a következő szlovák RegioPanter motor- és vezérlőkocsija, amit már Nagyszombaton kapcsolnak össze a betétkocsikkal.
A koronavírus-válság miatt jelentősen visszaesett a BMW Csoport értékesítése. Minden beruházást felülvizsgálnak, így a magyarországi nagyprojekt is késéssel valósulhat meg.
Már hét új, belföldi forgalomra szánt kocsi közlekedik Budapest és Szombathely, valamint Zalaegerszeg között.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló február 10-étől február 16-áig.