Önjárásra is képes villamosokat szerez be Moszkva

iho/vasút   ·   2025.05.18. 09:00
moszkva_villamos

Az orosz főváros villamoshálózatát is üzemeltető Moszkvai Metró száz egyszekciós kocsit vásárol a hazai PK TS-től.

A napokban aláírt, 39,9 milliárd rubel (jelenlegi árfolyam alapján körülbelül 180 milliárd forint) értékű megállapodás értelmében az első 35 villamost 145 napon belül át kell adnia a gyártónak, a következő tizenötöt pedig az azt követő kilencven napon belül. A fennmaradó ötven tuját a tervek szerint 2026 során két adagban: egy húsz és egy harmincpéldányos csomagban szállítja le a PK TS. A kontraktus a járművek harmincévnyi, vagyis teljes élettartamra szóló karbantartását is magába foglalja.

A kocsik mindegyike a nemrégiben átépített Apakov remízhez fog tartozni.

A négytengelyes, teljes hosszban alacsonypadlós járművek körülbelül négy kilométert tudnak majd megtenni felsővezeték nélkül, legalább húsz kilométer per órás sebességgel. Sőt, segélyező járműként egy másik villamost is képesek lesznek vontatni minimum három kilométeren keresztül, tíz kilométer per órás tempó mellett – jelenti a Railway Gazette.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Kisvasút

Vágányzár a Gyermekvasúton

MÁV/iho   ·   2025.12.05. 10:15

Folytatódik a pályakarbantartás: december 12-éig csak Hűvösvölgy és Csillebérc között járnak a vonatok, a megszokott menetrend szerint, óránként indulnak.