Brexit? Válság? Ugyan! Sztyuvikat toboroz az easyJet
Ezerkétszáz légiutas-kísérőt toboroznak, mind a huszonhét bázisukon várják az új kollégákat.
Ezerkétszáz légiutas-kísérőt toboroznak, mind a huszonhét bázisukon várják az új kollégákat.
Az orosz légitársaságok veszteségei egy év alatt harminc százalékkal nőttek, a pénzügyi helyzetük továbbra is romlik.
Új járatokat indított a kolozsvári nemzetközi repülőtérről a Wizz Air a hétvégén.
Leálltak a Hévíz-Balaton Airportról a törökországi Antalyába hetente közlekedő járatok.
A csoport számítása szerint a cég év végi várható üzemi eredménye az előző évi szint alatt marad. Profitfigyelmeztetést adtak ki.
Az Emirates kapta A világ legjobb légitársasága címet a Skytrax World Airline 2016 díjátadón. Emellett – rekordteljesítményként, sorban a tizenkettedik alkalommal – A Legjobb fedélzeti szórakoztatás, valamint A legjobb közel-keleti légitársaság elismerést is a légitársaság kapta.
Egy légiközlekedéssel foglalkozó honlap szerint az izraeli El Al a legpontatlanabb légitársaság. A cég vezetése szerint a pilóták tehetnek, akik átlag hétmillió forintot keresnek havonta.
Eltérően teljesítettek júniusban Európa legnagyobb hálózatos légitársasági csoportjai.
Bővült a legnagyobb európai diszkont légitársaságok utasforgalma az első nyári hónapban – derül ki a légitársaságok által közzétett statisztikákból.
A Swiss színeiben érkezett a magyar fővárosba a világ első Bombardier CS100-as utasszállító repülőgépe.
A reduktoros turbólégcsavaros hajtóműre esett a választás a száztíz Airbus A321neo és a légitársaság vételi joga alá tartozó kilencven repülőgép számára.
Az alkalmazás új szolgáltatási opciói egyszerűsítik a repülést: elindult az önálló poggyászcímke-nyomtatás próbaüzeme.
Budapestről mindkét városba hetente kétszer, hétfőn és pénteken közlekednek a diszkont légitársaság járatai.