Világszerte tömeges a leállás a reptereken a CrowdStrike kiberbiztonsági cég szoftvere miatt
Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt.
Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt.
A légikikötő nyári menetrendjét nem érinti hátrányosan a diszkont légitársaság döntése, miszerint a Debrecenben állomásozó repülőgépét Budapestre helyezi át október 27-ével.
A repülőtér bővítéséhez szükséges infrastruktúra fejlesztésének finanszírozási lehetőségeit még vizsgálják, de a tervezéseket mielőbb el kell kezdeni, hogy 2032-ben megnyílhasson a 3-as terminál.
A China Southern légitársaság mostantól hetente négyszer repül Boeing 787-9-es Dreamlinerrel a kínai nagyváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.
A cél a hatékonyabb és versenyképesebb szolgáltatások elérése. A tranzakciót a versenyjogi hatóságnak még jóvá kell hagynia.
Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően június 6-án aláírták a felek a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződését. Ezzel a tranzakció lezárult, így kishíján húsz év elteltével újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér.
A budapesti repülőtér-üzemeltető a világjárvány utáni második nyereséges évét nyugtázhatja. A társaság ugyanis 2023-at 337,8 millió euró nettó árbevétel mellett nettó 74 millió euró nyereséggel zárta, és a Covid-19 idején felhalmozott veszteségét az elmúlt két évben 47 millió euróra csökkentette.
A magyar főváros légikikötője zsinórban tizenegyedik alkalommal nyerte el a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón.
Kora reggel megkezdődött a Lufthansa légitársaság földi személyzetének munkabeszüntetése.
A világjárvány előtti időszakhoz közelít a Budapest Airport: a repülőtéren tavaly 14,7 millió utas fordult meg, ami a Covid előtti utasforgalom 91 százalékának visszaépülését jelenti. A légijavak mennyisége pedig soha nem látott rekordot döntött, a BUD Cargo City több mint 200 ezer tonna árut kezelt.
A biztonságos kerékpározást lehetővé tévő, hiányzó hálózati elemeket is pótló Üllői úti kerékpársávok 2023. augusztusi átadásakor sokan féltették a 100E buszjáratot, azonban ez a félelem az elmúlt mintegy fél év forgalmi adatai alapján alaptalannak bizonyult.
A Közlekedéstudományi Egyesület Légiközlekedési és Általános Közlekedési Tagozata a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen emlékezett meg a százéves magyar kereskedelmi légiközlekedésről a Polgári Repülés Világnapjának előestéjén.
„Nejlon Piroska”, a hetvenéves Ikarus 30-as december 2-a és 23-a között többször indul majd Aeropark-látogatásra és budapesti városnézésre.
A ferihegyi kiállítóhely népszerűsége évről évre növekszik, 2023-ban is több látványossággal bővült a repülőmúzeum.