Idén nyártól már késő este is metrózhat Budapesten
Június elsejétől meghosszabbított üzemidővel járnak a fővárosi metrók, amihez több mint negyven nappali és számos éjszakai járat menetrendje is igazodik.
Június elsejétől meghosszabbított üzemidővel járnak a fővárosi metrók, amihez több mint negyven nappali és számos éjszakai járat menetrendje is igazodik.
Megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások a Magyar Fejlesztési Bankkal és az Európai Beruházási Bankkal (EIB), miután a Fővárosi Közgyűlés támogatta, hogy a BKV a fejlesztései finanszírozásához hitelkeret megállapodást előkészítő egyeztetéseket folytasson.
Apad az áradó Duna, a héten várhatóan több vonalon is helyreállhat a közlekedés a fővárosban.
A 19-es és a 41-es villamosok közlekedése is módosult a Duna magas vízállása okán.
Elkezdődött az M2-es metróvonal Deák Ferenc téri állomásának Sütő utcai kijáratánál található beléptetőkapuk elbontása. A budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítása érdekében 2017-ben létesített berendezések eltávolítása várhatóan három hetet vesz igénybe.
Benyújtották a környezetvédelmi engedélyezéshez szükséges dokumentumokat. Ha a fejlesztés megvalósul, Örs vezér téri átszállás nélkül lehet majd utazni Cinkotától egészen a Déli pályaudvarig.
Március 23-ától fogadja a látogatókat az egykori diszpécserközpontban, eddig elzárt területen létrehozott Metró Kiállítóterem, mely a budapesti metró relikviáit őrzi.
A BKK ügyfeleinek utazási szokásait és igényeit vizsgáló reprezentatív felmérésből kiderült: az M2-es metrót kedvelik leginkább a fővárosban közlekedők. Hogy melyik két másik járat került fel a képzeletbeli dobogóra, megtudhatják cikkünkből.
Az Örs vezér teréig metrópótló busszal lehet utazni november 5-6-án és 12-13-án.
Támogatási szerződést kötöttek a gödöllői és a csömöri HÉV-vonal teljes felújításának, illetve a 2-es metróval való összekötésének tervezésére, előkészítésére.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló május 11-étől május 17-éig.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló január 20-ától január 26-áig.