Negyedével növeli németországi vonatai számát decembertől a FlixTrain
A gyakoribb indulásoknak és a hosszabb, több ülőhelyet kínáló szerelvényeknek köszönhetően új állomásokat is kiszolgálnak majd a távolsági járatok.
A gyakoribb indulásoknak és a hosszabb, több ülőhelyet kínáló szerelvényeknek köszönhetően új állomásokat is kiszolgálnak majd a távolsági járatok.
Az RZSD és az Orosz Posta együttműködésével indított első szerelvény körülbelül egy nap alatt ért el Vorszinóból a novorosszijszki kikötőbe, ez fele annyi idő, mint egy hagyományos konténervonat esetében.
Habár a kínai támogatású beruházás két évet késett, a főváros Dzsakartát a fontos gazdasági központ Bandunggal összekötő, Whoosh elnevezésű szolgáltatással javulhat az ország gazdasági produktivitása.
A brit miniszterelnök bejelentette a West Midlands régiótól Crewe-on át Manchesterig tervezett nagysebességű vonalszakasz megvalósításának leállítását.
A genfi központú logisztikai vállalat körülbelül ötven százalékos részesedést szerzett a nagysebességű vasúti szolgáltatásokat kínáló olasz vállalatban.
Az állam nagysebességűvasúti hatósága, a CHSRA hat, 355 kilométer per órás sebességre képes villamos motorvonatra írt ki közbeszerzést.
Kíváncsi az ókori romvárosra? Az FS Trenitalia vasárnapi közvetlen nagysebességű járatával könnyen és gyorsan ellátogathat oda.
A spanyol nemzeti vasúttársaság már Madrid és a dél-francia nagyváros között is kínál nagysebességű vonatokat.
A Deutsche Bahn (DB) legújabb nagysebességű motorvonattípusa várhatóan 2024-től közlekedhet Frankfurt és Amszterdam között.
Ausztria építés alatt álló új vasúti alagútjában a napokban készült el a pálya, amit egy különvonattal meg is ünnepeltek.
A spanyol nemzeti vasúttársaság ezzel megkezdheti a franciaországi kereskedelmi személyszállítási tevékenységeket.
A spanyol nagysebességű magán-vasúttársaság napi két pár vonatot kínál a főváros és Alicante között.
A Korail és a Supreme Railways összesen harmincegy nagysebességű szerelvényt szerez be a Hyundai Rotemtől.
Az olasz infrastruktúra-kezelő RFI egy kétmilliárd eurós szerződés keretében bízott meg egy hazai konzorciumot a Battipaglia–Romagnano szakasz megtervezésével és megvalósításával.
A Nemzetközi Vasútegylet (UIC) és a Korail Szöulban nyújtott betekintést az ázsiai és csendes-óceáni térség tagjainak a vasútbiztonságról, az élvonalbeli trendek és bevált gyakorlatok megosztásával.