Négyszázzal is hasíthat majd a kínaiak új szupervonata

iho/vasút   ·   2025.01.09. 08:45
crrc_cr450

Még magasabbra emelte a nagysebességű vasút mércéjét a CRRC: bemutatta a CR450-es motorvonatot, ami ha forgalomba áll, a világ leggyorsabb adhéziós személyszállító szerelvénye lesz, ötven kilométer per órával megdöntve elődje tempóját.

A kínai állami vasúti gyártó ismét dobott egy nagyot: a napokban mutatta be Pekingben a CR450 sorozatú motorvonat prototípusát, mely a sorozatgyártás megrendelése esetén a 350-es tempóra képes CR400-as Fuhszingok utódja lesz. A négyszázas sebességhez azonban a kínai nagysebességű vasúthálózatot is tovább kell fejleszteni.

Az ötvennel magasabb tempót a mérnökök egyrészt azzal tudták elérni, hogy a szerelvény tíz százalékkal könnyebb, mint az elődje, ezen felül a légellenállása is alacsonyabb. A tervezők hosszabb orr-részt és a légellenállást csökkentő, aerodinamikus szélvédőt álmodtak meg hozzá, a fékteljesítményt pedig húsz százalékkal növelték.

A biztonságot illetően több mint négyezer szenzort pakoltak bele, melyek valós időben figyelik a kritikus fontosságú alkatrészeket, köztük a kocsiszekrényeket, az áramszedőt, valamint a vonatbefolyásoló és a tűzérzékelő rendszereket – minél gyorsabb egy vonat, annál inkább szükség van a legkorszerűbb biztonsági és hatékonysági funkciókra.

Az utazás kényelme érdekében fejlett zajcsökkentő technológiát alkalmaztak, így négyszázas tempónál sincs nagyobb zaj az utastérben, mint amennyi a korábbi típusok 350-es utazósebességénél jelentkezik. Az utastér mérete egy kissé (négy százalékkal) megnőtt; a kínai személyszállítás lehetséges szabályozási változásaira számítva új multifunkciós tárolóhelyeket alakítottak ki.

A 2018 óta, közel hatévnyi munkával kifejlesztett prototípust több mint kétszáz napon keresztül tesztelték Kína-szerte a nagysebességű vonalakon, például Csengcsou és Vancsou, Csinan és Csengcsou, Mile és Menhszi, valamint Fucsou és Hsziamen között. Ezen futópróbák során a járművel több mint háromezer szimulációt és kétezernél is több állomási próbát végeztek el, több mint 200 ezer kilométert megtéve.

A CRRC-től elmondták: Kína nagysebességű vasútja újabb történelmi lépést ért el, ugyanis követőből globális vezetővé vált, a kínai nagysebességű vasúti technológia nemzetközi mércét állított fel. A vállalat egy innovatív csapatot hozott létre az érintett minisztériumokkal, szervezetekkel, kutatóintézetekkel, egyetemekkel és vállalkozásokkal együtt Kína élvonalbeli nagysebességű vasúti technológiáinak megerősítése, valamint a kínai modernizáció jobb kiszolgálása és támogatása érdekében, továbbá a kulcsfontosságú technológiai kihívások kezelésére. Ezek közé tartozik a könnyű kialakítás, mely egyensúlyban tartja a sebességet és az energiahatékonyságot, valamint a teherhordó alkatrészek – elsősorban a forgóváz és a kocsiszekrény – optimalizálása. Az új járműbe korszerű anyagokat, például szénszálat építettek be annak érdekében, hogy csökkentsék a tömeget, miközben a vonat szilárdsága megmarad.

Az új üdvöskét a lehető leghamarabb forgalomba szeretnék állítani, a sorozatgyártás pedig valószínűleg még az éven meg is kezdődhet. A négyszázas tempót viszont egyelőre még nem fogják tudni kihasználni, ahhoz még hozzá kell igazítani a nagysebességű pályahálózatot is – melynek hosszát 2030-ig huszonöt százalékkal tervez növelni a kínai kormány – számol be a Rail Tech.

(Nyitóképünkön a protó CR450-es a tesztek során. Kép forrása: CRRC / railtech.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek