A Hitachi építheti ki az ETCS-t az új Divača–Koper vágányon
Az egységes európai vonatbefolyásolási rendszer megvalósítása körülbelül 12,2 millió euróba kerül.
Az egységes európai vonatbefolyásolási rendszer megvalósítása körülbelül 12,2 millió euróba kerül.
A két új menetrend szerinti járattal tovább bővítette éjszakaivonat-hálózatát az ÖBB. Bécs egyre inkább az éjszakai vonatok fővárosa.
A második hullámban beszerzett húsz Panterbe szerelik be az európai vonatbefolyásoló rendszert, néhányat korábban úgy vett át a ZSSK, hogy nem volt beszerelve az ETCS fedélzeti egysége.
Egy cseh mozdonyvezető-gyakornok haladta meg a Megállj! jelzésképet adó fényjelzőt, és belekoccant az előtte szabályosan haladó CityElefantba. Utóbbi vezére meg ittas volt...
Az ÖBB szerdán hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül, reggeltől elindultak a távolsági vonatok is.
A napokban elkezdődtek a próbamenetek a felújított pályán, egyelőre még csak az állomás és a Belgrád felőli bejárat között.
Gyárbővítés kellett hozzá, hogy elő tudják állítani a vágánykapcsolást, a csúcssín hossza nem kevesebb, mint hetven méter.
Az Autómentes napijeggyel szeptember 22-én akár az egész országot végigutazhatja 999 forintért az Európai Mobilitási Hét keretében!
Most a Kis-lengyelországi vajdaságban szolgáltató Koleje Małopolskie (KMŁ) vasúttársaság vásárol a Newagtól.
Ez két és félmillió utassal több, mint 2023 első félévében, a legnagyobb utasszámnövekedés a nemzetközi forgalomban mutatkozott.
A szerződés betűje szerint előbb tizenöt mozdonyt bérelnének, amit később megvásárolhatnak, további tizenöt nagyvas bérlése pedig opció. A Gorillákat meg küldik nyugdíjba...
Szörnyű tragédiákkal zárult a nyári szünidő és kezdődött az új tanév. Az elmúlt egy hónapban két tinédzser tragikus halálát és két fiatal életveszélyes sérülését okozta a figyelmetlenség, közlekedés közben a fülhallgató használata, a telefon nyomkodása és a tiltott vasútüzemi területen tartózkodás.
A norvég infrastruktúra-kezelő Bane Nor a globális ellátási lánc válsága miatt nem tudja beszerezni az egységes európai vasúti forgalomirányítási rendszer megfelelő megvalósításához szükséges eszközöket.
A GYSEV Cargo a Dun & Bradstreet AAA Tanúsítványát másodszor kapta meg. A minősítés ezúttal bronz fokozatú, ami az éveken át tartó pénzügyi stabilitást mutatja. A tanúsítvány azt is jelzi, hogy az üzleti kapcsolatok kialakításának pénzügyi kockázata rendkívül alacsony.
Az állami vasúti gyártó Türasaş a török hadsereg számára hozott létre katonai járműveket szállítására alkalmas vagont. Konténert is cipelhet.