A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások január 31-étől
Kezdődik a 150-es újjávarázsolása, folytatódik a nagy debreceni építkezés, és van pár, jellemzően hétvégi aprómunka is.
Kezdődik a 150-es újjávarázsolása, folytatódik a nagy debreceni építkezés, és van pár, jellemzően hétvégi aprómunka is.
Újabb jelentős fázisához érkezett a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása azzal, hogy február 1-jétől Délegyháza és Kelebia között vágányzár mellett folytatódik a kivitelezés.
Oroszország szívesen vállalna szerepet a Budapestet elkerülő vasútvonal építésében.
A 70-esen és a 71-esen arrébbmegy a pályakarbantartás, a Keletinél most kezdődik a május elejéig tartó éjszakai munka.
Nem lesz nagy mozgás ezen 2022. harmadik hetén: két helyen dolgoznak a MÁV szerint.
Kezdődik a 2022-es karbantartó szezon: fakivágásokkal és hasonló karbantartási munkákkal indul az év.
Megkezdték a készre szerelt vágánymezők fektetését.
A tömörítés gyakorlatilag befejeződött, elkészült az új vasbeton híd, és a felsővezetéktartó oszlopok nagy része is már áll. Ismét körülnéztünk a helyszíneken.
A menetrendváltásig tartanak a munkák, a fővárosi pályaépítés és pályafelújítás több vonal közlekedését is befolyásolja.
Egyre több töltés mellől vonultak le végleg, vagy átmenetileg a pályamunkások, ahol csak lehet már csak éjjelente dolgoznak, hogy a legkevésbé zavarják a vasúti közlekedést.
A monori meló mellett a 120-as mindkét végén van tennivaló, de a GYSEV is dolgozik serényen a saját pályáján. Átszállás, pótlózás, máshogy közlekedés hétfőtől. Fussa át, hogy ne kelljen futnia a vonathoz!
Befejeződtek a munkálatok és hivatalosan is átadták a Kelenföld és Százhalombatta között megújult vasúti pályát.
A 100-as felújítása a legnagyobb falat továbbra is, de Kőfelső környéke is ad okot a menetrend-módosításra. Itt vannak a jövő hétre érvényes „rendkívüliségek”. Fussák át, hogy ne kelljen futni a vonathoz, mert másképp közlekedik.
A kazah–kínai határnál fekvő Dosztikot Mojintivel összekötő, villamosított sínpár az ötszörösére növeli majd az Új Selyemút úgynevezett középső folyosójának kapacitását.
A 100-as nagy melója melletti a Keleti pályaudvar vágánykorszerűsítései miatt változik komolyan a vonatközlekedés. Vágányzári összefoglaló, érvényes szeptember 6-ától.