A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások április 18-ától

iho/vasút   ·   2022.04.17. 09:00
vaganyzar_2020_01

Dunántúl lesz erős ezen a héten a kezdődő pályafelújításokban, a keleti oldalt jellemzően Békés megye képviseli.

Éjszakai és hajnali S60-asokat és S80-asokat pótlóznak

Budapesten, a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső, illetve a Keleti pályaudvar és Ferencváros között május 6-áig éjszakánként 23:30-tól 4 óráig pályafelújítást végeznek. Emiatt a Budapest–Hatvan és a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

A Budapest–Hatvan vonalon

  • A Keleti pályaudvarról Hatvanba 3:55-kor és 23:50-kor, valamint Hatvanból a Keleti pályaudvarra 22:50-kor induló S80-as vonat helyett a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A Budapest–Újszász–Szolnok vonalon

  • A Keleti pályaudvarról Szolnokra 23:55-kor és 0:55-kor induló, továbbá Szolnokról a Keleti pályaudvarra 21:19-kor és 22:19-kor induló S60-as vonat utasainak a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között pótlóbuszokkal kell utazniuk.

Mindkét vonalon a pótlóbuszok a Keleti pályaudvar mellől, a vonatok menetrendjéhez képest korábban indulnak, illetve később érkeznek. Kőbánya felső és Hatvan között a vonatok menetrendjei változatlanok, kivéve a (3068-as számú) S80-as vonatot, mely Kőbánya felső és Hatvan között három perccel később közlekedik.

(térképek: MÁV-Start)

S36-osok, G43-asok és a Hétmérföldes máshogy jár a kőteheri munkák miatt május 1-jéig

Kőbánya-Tehernél május 1-jéig pályakarbantartást végeznek, ezért néhány S36-os és G43-as vonat rövidebb útvonalon közlekedik vagy kimarad a menetrendből.

  • A Kőbánya-Kispestről Kápolnásnyékre 5:57-kor induló 3810-es és a 6:57-kor induló 3812-es számú S36-os,
  • továbbá a Kőbánya-Kispestről Székesfehérvárra 6:27-kor induló 3512-es és a Kőbánya-Kispestről 7:27-kor induló 3522-es számú G43-as vonat Üllő és Kőbánya-Kispest között, valamint a 3592-es számú vonat

Kőbánya-Kispest és Budapest-Kelenföld között nem közlekedik.

Vasárnaponként a 16303-as számú Hétmérföldes vonat Ferihegy és a Nyugati pályaudvar között később közlekedik: Ferihegyről 20:25-kor, Kőbánya-Kispestről 20:34-kor, Zuglóból 20:44-kor indul, a Nyugati pályaudvarra 20:52-kor érkezik meg.

Még négy nap áprilisban, amikor délutánonként a 106-oson végig pótlóbuszok közlekednek

A Debrecen–Nagykereki vonalon április 13-án, 20-án, 25-én, 26-án és 27-én a vonal teljes hosszán pótlóbuszok szállítják az utasokat a Debrecenből 17:05-kor induló vonattól kezdődően a Nagykerekiből 4:42-kor induló vonatig bezárólag pályakarbantartás miatt.

Épül a nagy építmény Debrecenben, a délutáni vonatokat épp ezért pótlózzák

A Debrecen–Füzesabony vonalon október 28-áig Tócóvölgy és Balmazújváros között végzett pályaépítési munkák miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Debrecen és Balmazújváros, illetve két-két délutáni vonat helyett Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Még két hét karbantartás a 142-esen

A Budapest–Lajosmizse–Kecskemét vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek május 1-jéig Kőbánya Teher állomáson végzett karbantartási munkák miatt a Lajosmizse felé közlekedő vonatok – a hajnali 2910 és késő esti 2958, 2968 számú vonatok kivételével – a Nyugati pályaudvarról öt perccel korábban indulnak, Kőbánya-Kispestig módosított menetrend szerint, Kőbánya-Kispesttől változatlan menetrend szerint közlekednek. A Lajosmizse felől közlekedő vonatok – a hajnali 2919, 2929-es és a késő esti 2931-es számú vonatok kivételével – Kispestig változatlan menetrend szerint, Kispesttől módosított menetrend szerint közlekednek, a Nyugati pályaudvarra öt perccel később érkeznek.

150-es: ellesznek vele egy ideig

Újabb, jelentős fázisához érkezett a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása azzal, hogy Délegyháza és Kelebia között vágányzár mellett folytatódik a kivitelezés. A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia (150-es számú) vasútvonal több évig tartó átépítésének első menetrendi üteme idén április 30-áig lesz érvényben. Ebben az időszakban a vonatok csak Budapest és Délegyháza között közlekednek. A Délegyháza–Kiskunhalas–Kelebia szakaszon vonatpótló autóbuszokkal, valamint a Volánbusz helyközi és távolsági járataival lehet utazni, ezek közlekedése a lezárás idejére a térségben megváltozik, és átveszi az érintett települések teljes kiszolgálását.

A Délegyháza-Kunszentmiklós viszonylatú pótlóbuszok március 1-jétől Dömsöd helyett Apaj érintésével közlekednek.

A pótlóbuszok részletes változásai

  • Kiskunlacházán a településközpont kiszolgálása továbbra is változatlan marad (Kiskunlacháza vá. elág. amh.), valamint többlet megállási hellyel bővül a vasútállomásnál (Kiskunlacháza vá. bej. út amh.).
  • Dömsöd településközpont kiszolgálása megszűnik (Dömsöd vá. elág. amh.) helyette Apajt érintik a buszok (Apaj, kunszentmiklósi útelág. amh.).
  • Kunszentmiklóson belül változik a buszok közlekedésének iránya, a buszok végállomása a vasútállomás. A Kálvin téren továbbra is megállnak a pótlóbuszok a helyközi járatokra való könnyebb átszállás érdekében.
Karbantartás a 17-esen Szombathelytől Nagykapornakig, első rész

A Szombathely–Nagykanizsa vonalon április 19-étől 30-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakarbantartási munkák miatt. Szombathely és Zalaszentiván, illetve az interrégió vonatok esetében Szombathely és Zalaszentmihály-Pacsa állomások között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Egyes vonatoknál eltérő menetrenddel és megállási renddel pótló gyorsjáratok is közlekednek.

Zalaszentiván és Zalaszentlőrinc között a megjelölt menetrend szerint közlekedő összekötő járatról, illetve járatokra Zalaszentiván állomáson át kell szállni másik autóbuszra. A vágányzár idején a Püspökmolnári–Szombathely kombinált bérlettel elérhető csatlakozásokat a hirdetmény részletezi.

Karbantartás a 17-esen Szombathelytől Nagykapornakig, második rész

A Szombathely–Nagykanizsa vonalon április 19-étől 30-áig Szombathely és Nagykapornak állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Szombathely–Zalaszentiván–Zalaszentmihály-Pacsa állomások között pótlóbuszok közlekednek.

Állomási karbantartás Badacsonytomajon

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon április 22-én és 23-án változik a menetrend, mert Badacsonytomaj állomáson pályakarbantartást végeznek. Badacsonytomaj és Tapolca között meghosszabbodik a menetideje a Tapolca felé közlekedő sebesvonatoknak, valamint egy reggeli személyvonatnak.

Pályafelújítás a 40-es baranyai végén, első rész

A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon április 19-én és 20-án a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakarbantartási munkák miatt. Az intercityk helyett Sárbogárd és Dombóvár, a személyvonatok helyett Szakály-Hőgyész és Dombóvár között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A pályafelújításhoz igazodva változik a menetrend

Pályafelújítás a 40-es baranyai végén, második rész

A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon április 21-étől 25-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakarbantartási munkák miatt. Az intercity vonatok helyett Sárbogárd és Dombóvár, a személyvonatok helyett Simontornya és Szakály-Hőgyész, valamint Keszőhidegkút-Gyönk és Szárazd között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A pályafelújításhoz igazodva változik a menetrend

Vonatpótlás a 101-esen: Bárándon és Mezőpeterden nem megy ki a vasútállomáshoz a pótlóbusz

A Püspökladány–Biharkeresztes vonalon április 20-ától 29-éig a személyvonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. A pótlóbuszok Bárándon és Mezőpeterden a vasútállomásokat nem érintik, helyettük a települések központjában állnak meg.

A vonalon közlekedő nemzetközi vonatok helyett nem kell pótlóbusszal utazni. A 346-os és 347-es számú Dacia nemzetközi vonatok módosított menetrend szerint, Biharkeresztesen át, kerülő útirányon közlekednek a 404-es és a 405-ös számú Corvin nemzetközi vonatokkal egyesítve. A 406-os és 407-es számú Corona nemzetközi vonatokkal egyesítve közlekednek a 472-es és 473-as számú Ister vonatok nemzetközi kocsijai.

Buszra kell átszállni a 120-as békési végén, első rész

A Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon április 19-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakarbantartási munkák miatt.

A Lőkösházáról a Keleti pályaudvarra 6:40-kor induló 759-es számú Békés Intercity helyett Lőkösháza és Békéscsaba között, a délutáni Lőkösháza–Kétegyháza, illetve a Kétegyháza–Lőkösháza viszonylatú személyvonatok (7544, 7546, 7545, 7543, 7553) helyett teljes útvonalon pótlóbuszok közlekednek.

A 346-os és 347-es számú Dácia nemzetközi gyorsvonat kerülő útirányon, Biharkeresztesen át közlekedik. A kimaradó nemzetközi vonatok helyett Szolnok és Békéscsaba között 7440-es és 7449-es számú vonatok közlekednek.

Buszra kell átszállni a 120-as békési végén, második rész

A Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon április 20-ától 29-éig pályakarbantartás miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Békéscsaba és Lőkösháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vágányzár ideje alatt Lőkösháza határátmenetben a nemzetközi forgalom szünetel. A 346 és 347-es számú Dacia nemzetközi vonatok kerülő úton, Biharkeresztesen át közlekednek.

A Békéscsaba–Lőkösháza vonalszakaszon végzett felújítás fázisaihoz igazítva további módosítások is lesznek év közben. A menetrendi változásokról, vágányzári információkról a vasúttársaság a honlapján és a Mávinform Facebook-oldalán időben tájékoztatja az utasokat.

121-es: szerdától jövő hét péntekig pótlózni kell Békéscsaba és Medgyesegyháza között

A Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes vonalon április 20-ától 29-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakarbantartási munkák miatt. Békéscsaba–Kétegyháza–Medgyesegyháza között pótlóbuszokkal kell utazni. Bánkút megállóhelyre történő eljutás betétjáratokkal biztosított, melyek Medgyesegyháza állomáson csatlakoznak a Békéscsaba–Medgyesegyháza viszonylaton közlekedő pótlóbuszokhoz.

21-es: Ausztriába pótlózni kell

A GYSEV Szombathely–Graz vonalán pályakarbantartási munkák miatt április 23-ától május 1-jéig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Graz és Szentgotthárd, illetve Fehring és Szentgotthárd között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Pénteken át kell szállni Szentgotthárdon a Dráva Intercity utasainak, de ez csak a kisebbik baj

Április 22-én a Keleti pályaudvarról Ljubljanába 16:15-kor induló 310-es számú Dráva Intercity vonattal utazóknak Szentgotthárd állomáson másik szerelvénybe kell átszállniuk, továbbá a vonat csak Spielfeld-Straß állomásig közlekedik. A vágányzár ideje alatt az eljutás Spielfeld-Straß és Ljubljana között nem biztosított.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek