rail cargo group
Újabb mozdonyok és további digitalizáció az RCH-nál
A Rail Cargo Hungaria nagy volumenű befektetésekkel és árufuvarozási tevékenységének digitalizációjával növeli vasútlogisztikai szolgáltatásainak minőségét.
Kínai mozdonyokat vesz az RCH, elköszönt a Red Bull Air Race – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló szeptember 9-étől szeptember 15-éig.
Kínai mozdonyokat terveztet és bérel a Rail Cargo Group
Palkovics László: A vasút versenyhelyzetének erősítése csökkenti a közutak terhelését
– Kiemelt fenntarthatósági érdek a környezetkímélő megoldások, a vasút térnyerése a közlekedésben, a személyszállításban és az árufuvarozásban egyaránt – mondta az innovációs és technológiai miniszter Budapesten, miután stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Rail Cargo Group magyarországi vállalataival.
Transport Logistic, 2019-ben is
Idén június 4-e és 7-e között zajlik Münchenben a logisztikai iparág egyik legnagyobb rendezvénye.
Már a kínai Hszianból is járnak konténervonatok a Rail Cargo Terminal-BILK-re
Megkezdődött a rendszeres vasúti konténerfuvarozás: az első szerelvény tíz nap alatt tette meg a több mint hétezer kilométeres utat.
Egyre több szállítmányt kezel a Rail Cargo Group Rijeka és a hátország között
Még szorosabbra fűzi együttműködését az ÖBB a trieszti kikötővel
Új igazgatósági tag a Rail Cargo Groupnál
Az RCH igazgatósági elnök, CEO dr. Kovács Imrét az ÖBB Felügyelőbizottsága nevezte ki a Rail Cargo Austria AG Igazgatósági tagjává.
A bécsiek akarják az Új Selyemút meghosszabbítását
A Rail Cargo Hungaria átlagosan nyolc százalékkal emeli díjait
Az ÖBB Rail Cargo Group részt vesz az első Kínai Nemzetközi Import Expón
Az Ázsia és Európa között 2018-ban már négyszáznál is több tehervonatot közlekedtető vállalat saját standdal képviseli magát a vásáron.