városi vasút
Rövidül a H5-ös HÉV
A szentendrei HÉV helyett pótlóbusz viszi az utasokat, „kétféleképpen”.
„Meló közben” lett olcsóbb: kétmilliárd alatt maradt a Görgey utca
A tervezettnél kevesebbe kerül az újpesti felújítás.
Széll Kálmán tér: bombák és emberi maradványok is előkerülhetnek
Hetven évvel Budapest ostroma után is kerülhetnek még elő robbanótestek, lőszerek, és további emberi maradványok is a Széll Kálmán tér átépítése során – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály osztályvezetője az MTI-nek adott interjújában.
M2: egy megállóval kevesebb – 2. rész
Solaris-villamosokat vesz Lipcse
Villamosok szerepe a városfejlesztésben: a jeruzsálemi módszer
Sorozatunkban olyan városokat veszünk górcső alá, amelyekben a városfejlesztés egyik legfontosabb eszköze a villamosépítés volt, illetve a villamos építéséhez kapcsolódva jelentős városarculat formáló beavatkozások zajlottak. Az elsőként bemutatott város: Jeruzsálem.
Szegedi hírességekkel lehetne várni a Tatrákat
Ma már a Dugonics tér „kapuja”, valamikor esőbeállóként „működött” jegypénztárral. Most jelképesen visszakaphatja eredeti funkcióját a „betonhéj”.
Terhelési próba és lezárás a Rákóczi hídon
Kiírták a tendert a budafoki remíz felújítására
Idegenvezetői Világnap – 2015: a BKV Földalatti Vasúti Múzeuma is beszáll
A BKV idén is csatlakozik az Idegenvezetői Világnaphoz: február 19–22. között csoportos tárlatvezetéssel várja előzetesen regisztráló látogatóit.
3-as metró: kiírták a tendert a felújítási hitelre
A feladatra 15 éves futamidő mellett 60 milliárd forint hitelt venne fel Budapest.
Az utolsó fecske
Végre a Görgey!
Az év épülete a Fővám téri és a Szent Gellért téri metróállomás
A budapesti 4-es metró két állomása első lett közösségi építészet kategóriában az ArchDaily nemzetközi építészeti portál 2015 ArchDaily Building of the Year Awards elnevezésű versenyén.