zöldút
Átadták Románia leghosszabb kerékpárútját
Temesváron megnyitották a kerékpárosok előtt Románia leghosszabb kerékpárútját, amely a Bega csatorna töltésén vezet a bánsági várostól Románia és Szerbia határáig.
Tiszafüred lesz az ország kerékpáros fővárosa?
Egy közel egymilliárd forintos fejlesztési program részeként Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma épül meg október végéig.
Kerékpárút épül Szatmárban
Az Őr, Vaja és Rohod közötti kerékpárút a Rohod–Mátészalka–Csengersima regionális biciklis úthálózat része lesz.
Németh Juci és Hajós András is a kerékpárosklub mellett
Kevés ezeknél menőbb egy százalékos felhívások készültek.
Egy hét múlva a nindzsák ellen
Újra kerékpároslámpa-számlálást szervez a kerékpáros klub. Önkéntesek jelentkezését várják.
Az ABB az e-mobilitásért
Szentendrén is lesz közbringarendszer?
Gondolkoznak már rajta egy ideje, lassan az elmélkedést tettek követhetik.
Tervezz kerékpártárolót!
A BBB és a Magyar Kerékpárosklub, valamint az újbudai önkormányzat közösen hirdette meg a pályázatot.
Már ön is fölszállhat a Modulóra!
És még bliccelni sem kell, sőt elsőajtózni sem!
Kirajzottak a bringások! Figyeljünk egymásra!
Az Országos Rendőr-főkapitányság ezzel a videóval is arra hívja föl a figyelmet, a kerékpáros az egyik legvédtelenebb a közúti közlekedésben.
Rába-futómű a BKV hibridbuszában
Még márciusban forgalomba áll a BKV üzemeltetésében a Rába Jármű Kft. saját fejlesztésű portál futóművével felszerelt hibridbusz.
Több fővárosi út és P+R parkoló is megújul
Márciustól hat kerületben kezdenek hozzá. Ahogy közel 4,5 kilométernyi útburkolat javításához is.
Evopro-teszt a 16-oson
Egy elektromos és egy hibridbusszal érkezett a Várba az evopro. A cég a 16-os vonalon teszteli az előbbi járművét.